Szivárványszínű kitűzővel álltak ki tanáraik mellett a Pázmány friss diplomásai

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Bátor húzással hackelte meg néhány pszichológia szakos végzős a diplomaosztóját a Szent István Bazilikában. Júniusban, még a budapesti Pride előtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem három tanára cikket írt a HVG-be arról, hogy a meleg kapcsolatok pontosan ugyanannyit érnek, mint egy férfi és egy nő kapcsolata. Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes cikkének címe ez volt:

Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű.

A szivárványcsaládokról is írtak, mégpedig azt, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.

Később kiderült, hogy a tanárok ellen fegyelmi eljárást indított az egyetem etikai vétség gyanúja miatt. A tanárok mellett petíciót indítottak a hallgatók, amit több mint 8 ezer ember írt alá. Az eljárás eredménye az lett, hogy nem rúgták ki őket az egyetemről, csak figyelmeztetést kaptak. Ráadásul elküldték őket hittanórára, ahol megismerkedhetnek az egyház tanításaival.

Később a hallgatói önkormányzat arról írt, hogy találkoztak a dékánnal, és meggyőződtek arról, hogy a tanárok ellen nem világnézeti kérdések miatt indult eljárás. Hanem azért, mert megszegték az egyetem sajtószerepléssel kapcsolatos szabályait – állítják ők. Vagyis, hogy az oktatók nem egyeztették előre, hogy cikket fognak írni valamiről. Ez a magyarázat egyébként nem mindenkit győzött meg.

Az egyetem diplomaosztóján a pszichológia szakosok egy része szivárványszínű kitűzőkkel, karkötőkkel állt ki átvenni a diplomáját, hogy ezzel is közösséget vállaljon az eljárás alá vont tanáraival:

Fotó: Pázmány Bölcsészkar videó/YouTube
Fotó: Pázmány Bölcsészkar videó/YouTube
Fotó: Pázmány Bölcsészkar videó/YouTube

Forrás: 444.hu, SzabadAHang.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Klarinétozott agyműtét közben egy brit nő

Csak egy vicces címnek tűnik, pedig tényleg megtörtént.

Kispolgár-zenesuli 5. rész: A magyar beat születése

A hatvanas évek elején előbb az angol és amerikai előadók dalait utánozták, de hamarosan saját számokat is írtak a magyar zenészek. Rájöttek, hogy magyar szöveggel is működik a beat.

Újabb rekordot döntött a világ leggyorsabb vonata

452 kilométeres sebességgel száguldott.