Több mint 400 esethez vonultak ki a tűzoltók karácsonykor

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

413 riasztást kaptak a tűzoltók a háromnapos ünnep alatt. Több mint száz tűzesetnél kellett dolgozniuk, ebből 77-szer lakóépület kapott lángra. Voltak szénmonoxid-mérgezéses esetek, és majdnem háromszáz alkalommal elakadt járművek, kidőlt fák miatt volt szükség rájuk.

A szénmonoxid veszélyes gáz, ami rosszul működő fűtőberendezésekből, eldugult kéményekből kerülhet a lakásokba.

Sajnos pénteken megtörtént az első petárdabaleset is. Egy 15 éves fiút kellett ellátniuk a mentőknek, akinek a kezében robbant fel az eszköz. A petárdázás hülyeségéről itt írtunk korábban.

Ez egyébként egész nyugalmas ünnepnek számít, tavaly hatszáznál is több esetük volt. Idén többször is a sütés-főzés miatt keletkezett baj: a tűzhelyen felejtett olaj okozott lakástüzet. De volt persze olyan tűz is, amit gyertyák okoztak. A tűzoltók kérik, hogy mindenki figyeljen oda az ünnepi dekorációkra, mind az elektromos, mind a lánggal égő díszekre. (HVG)

Kiemelt kép: Dunaharaszti Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Orbán Viktor egy kiadós fenyegetőzéssel tért vissza, és még mindig harcol

Egy kis nyaralás után ugyanott vette fel a fonalat, ahol áprilisban abbahagyta. De mire lesz ez elég?

Afrika lecserélné a ma használt világtérképet

Ezen ugyanis Grönland majdnem akkora, mint Afrika. A valóság viszont nem ez.

Kázmér és Huba

Kígyó vagy kávé?