Új-Zélandnak is megvannak a maga nünükéi, vagyis az óriási, röpképtelen rovarjai. Az egyiket, az óriás wetát ráadásul kipusztulás fenyegeti. Annyira lecsökkent a létszámuk, hogy 1989-re már csak egyetlen kisebb szigeten maradt fenn belőlük néhány példány.
Pedig ugyancsak feltűnő lény a weta. A szöcskeszerű jószág nőstényei hét-tíz centire is megnőhetnek. A szerepük pedig ugyanaz, mint a rágcsálóknak, vagyis kisebb rovarokat esznek, így vigyázva a biológiai egyensúlyra.

Az Új-Zélandra behurcolt invazív fajok érkezésével viszont a weták komoly veszélybe kerültek. Nemcsak a macskák és a rágcsálók vadászták őket, hanem az a növényfajta is pusztulni kezdett, aminek a sűrűjében a weták éltek.
A weták eltűnése annyira fenyegető volt, hogy a szigetország hatalmas rovarmentő programot hirdetett. Elkezdték szaporítani ezeket a tekintélyes méretű rovarokat és szabadon engedték őket. Ennek köszönhetően mára négy kisebb szigetre sikerült visszatelepíteni a rovarokat. Most nagyjából ötezer példány élhet belőlük szabadon. Így már akkor sem tűnne el a faj, ha az egyik szigeten teljesen tönkre menne az élőhelyük.
A weták megmentése nemcsak azért fontos, hogy fennmaradjon a fajok sokszínűsége Új-Zélandon. Az óriási rovarok eléggé látványosak ahhoz, hogy felhívják a figyelmet az állatvilág gyors pusztulására. A másik ok viszont az, hogy a helyi őslakosok, a maorik nagyon nagyra tartják ezeket a rovarokat. A weta neve ráadásul az őslakosok nyelvén azt jelenti: a csúnya dolgok istene. Hát, ez a „kicsike” aztán alaposan rászolgált a nevére.