Guinness-rekorder lett az a zenekar, amelynek tagjai kizárólag zöldségekből készített hangszereken játszanak. Ilyen tényleg van! A zenekar 27 év alatt 344 koncertet adott már, ezzel a számmal pedig rekordot döntött.
A 11 tagú Zöldségzenekar 1999-ben alakult Bécsben, amikor mindenféle zenészek kitalálták, hogy zöldségekből faragnak hangszereket.
Az alapító Matthias Meinharter elmondta, hogy az egész egy viccnek indult. „Azon töprengtünk, milyen különleges hangszeren játszhatnánk. Ekkor épp levest főztünk együtt, így egyik ötlet a másikhoz vezetett.”
Az előadók mára tökéletesítették a hangszereket. Többek között van fuvolává alakított sárgarépájuk és mandolinná alakított póréhagymájuk is.
A zenészek minden fellépés előtt friss zöldségeket faragnak, mivel hangszereik csak körülbelül 6 órát bírnak ki, mielőtt rothadni kezdenének vagy elveszítenék formájukat.
A fel nem használt zöldségekből levest készítenek, amelyet feltálalnak a koncerteken. Ó, és az elhasznált hangszerekből szerves hulladékot készítenek, hogy környezetbarát legyen a koncertsorozat.
A zenekar vezetője azt mondta, az előadásokon csak egyetlen tiltott kérdés van: hogy a zenészek vegetáriánusok-e. „Nem, nem vagyunk azok. Már milliószor hallottuk ezt a kérdést.”
(UPI)