Visszatért az éves budapesti kakaszag, remeg a közoktatás lába – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Súlyos a helyzet az Oktatási Hivatalban (OH), mert az alacsony bérek miatt tömegesen mondanak fel a dolgozók. A hivatal felel majdnem az egész magyar oktatás irányításáért, ott zajlik például az érettségik és a felvételik szervezése. Ha az intézmény meggyengül, annak súlyos következményei lehetnek. A szakszervezet, amely többek között a közalkalmazottakat képviseli, most nyílt levélben figyelmeztette Orbán Viktor miniszterelnököt és Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az OH-ban uralkodó állapot miatt veszélyben van a tanévkezdés. Azt írták: a helyzet tragikus, nincs már meg a szükséges szakértelem, és nincs is igény a minőségi munkára a hivatalnál. A szakszervezet azonnali tárgyalást követel a hivatal dolgozóinak a fizetéséről, és arra kéri Orbánt és Pintért, hogy szeptember 5-ig jelöljék meg, a kormány részéről kivel tárgyalhatnak. Ha addig nem tesznek lépéseket, akkor lehet, hogy sztrájkba kezdenek. (hvg.hu)

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden keretet hirdetett, vagyis bejelentette, ki játszik majd a csapatban a szeptemberi két vb-selejtezőn. Akkor az írek és a portugálok ellen lépünk pályára. Az új meghívottak: Lukács Dániel, Molnár Rajmund, Tóth Barna és Ötvös Bence. A teljes keret itt, a lenti képen:

Megjött a nagy éves budapesti kakaszag. Az elmúlt években szinte hagyománnyá vált, hogy augusztusban orrfacsaró bűz terjeng a fővárosban. Tavaly már kiderült, hogy a szag a Gyermelyi Tésztagyár felől jön, ahol trágyázzák a földeket ilyentájt. A nyomok most megint hozzájuk vezetnek, Solymár polgármesteri hivatala kedden közzétette, hogy a tésztagyárnál most is trágyázás zajlik. A legnagyobb rejtélyes kakaszag-ügy 2019 nyarán volt, amikor napokig nem volt világos, honnan jöhet a bűz. (Telex/Kispolgár)

Gyorshajtás miatt bírságolták meg a török KÖZLEKEDÉSI minisztert. Abdulkadir Uraloğlu politikus 225 kilométer/órával repesztett az autópályán, pedig csak 135 km/h-val lehetett volna menni. Erről ő maga osztott meg egy videót az X-en, amelyen az látható, hogy Ankara közelében száguldozik, miközben többek között török népdalokat hallgat. A miniszter azzal a szlogennel tette közzé a bejegyzését, hogy Törökország felgyorsul. Ő maga úgy felgyorsult, hogy jól megbüntették. Ezt is ő osztotta meg az X-en. A miniszter azt írta: azért ült autóba, hogy ellenőrizze az Ankara-Niğde autópályát, de véletlenül rövid időre túllépte a sebességhatárt. Azt ígérte, hogy mostantól óvatosabb lesz. (Guardian)

Fotó: Abdulkadir Uraloğlu/X

Felháborodtak a magyar cukrászok, mert a LIDL is árulja az ország cukormentes tortáját. A két nyertes országtortáról már beszámoltunk nektek. A Lidl akciósan árulja az Álmodozó nevű tortát, a Magyar Cukrász Ipartestület szerint viszont nagyon áron alul. Vagyis ezzel a cukrászdák járnak rosszul. A tortaszelet 1199 forint az üzletben, a cukrászdákban pedig 1700-1800 forintot kell fizetni érte. A cukrásztestület felvette a kapcsolatot a Gazdasági Versenyhivatallal, mert a tagjai úgy vélik, hogy a Lidl-nek be kellett volna jelentenie, hogy országtortát árul, ráadásul a sütire rakott logót is helytelenül használja. Arra is kérték a hivatalt, hogy vizsgálja meg, szabályozható-e, hogy egy üzlet beszerzési áron, vagyis ilyen olcsón adja a tortaszeleteket. (Mindmegette)

Álmodzó. Fotó: Országtorta

Hadházy Ákos független képviselő azt állítja, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter fia is luxusrepülőre szállt nemrég. Hadházy szerint a 14 éves fiú Instagramján jelent meg egy fotó arról, hogy a gépen üldögél, de azt gyorsan le is törölte. Előtte azonban valaki lementette a képet, és eljuttatta azt Hadházy Ákosnak. De az Instán ott maradtak az utazótáskákról készült képek, azokon egy több mint egymillió és egy félmillió forintos darab is látszik. A külügyminiszter még nem reagált a fotókra, viszont éppen kedden adott interjút, amelyben a luxizásról elmondta, hogy Orbán Viktor a sajtóhírekkel ellentétben nem is luxusgéppel ment nyaralni, hanem egy kétmilliárd forintot érő „propelleres kisgéppel”. (Kispolgár/hvg.hu)

Te is segíthetsz kiválasztani, hogy mi legyen a Pécsi Állatkertben született kis guanakó (egy teveféle) neve. A gondozók sok-sok izgalmas névötletet kaptak már, ezekből kiválasztottak hármat, és segítséget kérnek a végső döntéshez. A kis patás neve lehet:

  • Inti: Inka főisten, napisten neve, aki az életet, erőt szimbolizálja. Jelentése: Nap,
  • Pedro: a Péter név spanyol/portugál nyelvű megfelelője. Jelentése: kő, kőszikla,
  • vagy Cusco, ami a 16. századig az Inka Birodalom fővárosa volt. A név a qusqu wanka kifejezésből ered, ami azt jelenti, hogy a bagoly sziklája. Szavazni itt lehet.
A guanakó. Fotó: Pécsi Állatkert
A guanakó. Fotó: Pécsi Állatkert

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Békává változott egy rendőr az Egyesült Államokban

Legalábbis egy rendőrségi jelentés szerint.

Milyen állat lakik benned? Kik a therianok?

Vannak, akik úgy érzik, van bennük valmi farkas. Vagy éppen macska.