Kiderült, kik a világ leggazdagabb emberei, poénkodtak ma az üzletek – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Újabb tiltakozást szervezett a Momentum az Erzsébet hídra kedd délután. A párt már harmadik alkalommal tüntet, amiért a kormány módosította a gyülekezési törvényt, és ezzel betiltották a Pride-ot is. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő nemcsak a Pride betiltása miatt hívta össze a tiltakozást, hanem azért is, mert szerinte ez csak az első lépés: innentől kezdve szinte minden rendezvényt be lehet tiltani, ami a kormánynak nem tetszik. (Kispolgár)

Bezár a Fővárosi Nagycirkusz. Ezt maga az intézmény hirdette ki kedden, persze csak viccből. A bolondok napja alkalmából több vállalat is igyekezett beugratni a vendégeit és a vásárlóit. A cirkusz azt írta: bezárják a kapukat, a fények kialszanak, a porond csendbe burkolódzik. Április elsején az Aldi bemutatta a felfújható vásárlót, amit bárki odatehet maga helyett a szalaghoz, ha már sorban áll a fizetéshez, de elfelejtett egy terméket. A LIDL bejelentette, hogy a nevét LIDLI-re változtatja, mert úgyis úgy hívja mindenki az üzletet. (Kispolgár)

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Nem vicc viszont, hogy a budapesti diákok féláron mehetnek a fővárosi fürdőkbe. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be. Április 1-től hetente egy alkalommal egy rakás fürdőt látogathattok meg 50 százalékos kedvezménnyel, havonta egyszer pedig a történelmi (Rudas, Széchenyi) fürdőket is. A kedvezményeket azok vehetik igénybe, akiknek van a BudapestGO alkalmazásban vásárolt érvényes diákbérletük. A részleteket itt találjátok. (BKK/Kispolgár)

Elkészült a világ szupergazdagjainak 2025-ös listája. A legvagyonosabbak között négy magyar szerepel, közülük is az első nem meglepő módon Mészáros Lőrinc: a NER csúcsoligarchájának vagyonát 3,6 milliárd dollárra, azaz nagyjából 1343 milliárd forintra becsülik. Ezzel az egykori gázszerelő már nagyon közel jár ahhoz, hogy a világ ezer leggazdagabbja között tartsák számon, az 1015. hely az övé. A világ leggazdagabb embere Elon Musk, akinek most 342 milliárd dollárra teszik a vagyonát, őt Mark Zuckerberg Facebook-alapító, Jeff Bezos Amazon-tulajdonos és az Oracle szoftvercég vezetője, Larry Ellison követi a 2-4. helyen. (Forbes/hvg.hu)

Mészáros Lőrinc. Fotó: Facebook

Figyelmeztették a tudósok Orbán Viktort, hogy ha megjelenik az egyik ünnepségükön, ki fognak vonulni a teremből. A Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és jogtudományok osztályának állásfoglalásában az áll, hogy ha a miniszterelnök májusban meglátogatná az akadémia alapításának 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülést, tiltakozásul a résztvevők számottevő része elhagyná a termet. Mindezt a poloskázós beszéd miatt tennék. Szerintük a beszéd átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át. Hozzátették: a történelmet ismerve kimondottan veszélyes magatartásnak tartják, ha valaki a nagy nyilvánosság előtt uszít különféle társadalmi csoportok ellen. (Válasz Online)

Gyapjas ördögöt találtak egy amerikai nemzeti parkban. A gyapjas ördög egy virágfaj. Amikor ráleltek a szőrös szirmaira, nem is volt egyértelmű, hogy pontosan melyik virágról lehet szó. A tudósok is kezelésbe vették a növényt és a genetikai mintájából kiderítették, hogy a napraforgók egy eddig nem ismert fajához tartozik. A növény a Ovicula biradiata nevet kapta, amiből az Ovicula apró bárányt jelent, a biradiata pedig a jellegzetes szirmokra utal. A szőrös virágzat miatt azonban a kutatók maguk között gyapjasnak és gyapjas ördögnek hívták az új virágot. (telex.hu)

A virág. Fotó: Debra L. Manley/Wikipedia

Négy Beatles-film készül a következő években. A rendezőjük az Oscar-díjas Sam Mendes lesz, aki nagy rajongója a zenekarnak. Nem akart minisorozatot csinálni a történetükből, de egyetlen filmbe mégsem tudta beleszuszakolni a négy zenész életét. Így arra gondolt, hogy a történetet mind a négy tag szemszögéből elmeséli. A bejelentés szerint Paul Mescal kapta Paul McCartney szerepét, John Lennont Harris Dickinson játssza, Ringo Starrt Barry Keoghan, és Joseph Quinn alakítja majd George Harrisont. A forgatás négy évig tart majd, a filmek egyszerre kerülnek a mozikba. (MTI)

Bal oldalon a színészek, jobb oldalon a Beatles zenészei. Fotó: Reddit

A szakemberek 92 százalékához fordulnak szorongásos zavarokkal a magyar diákok. Ez az UNICEF nevű gyerekjogi szervezet kutatásából derült ki. Az előzetes vizsgálatok szerint világszerte minden hetedik 10–19 éves fiatal mentális zavarral küzd, Magyarországon pedig még rosszabb a helyzet: itt ötből egy gyereket érint a probléma. De nemcsak a mentális egészség romlik, komoly problémák vannak a rendszer működésével is. Ilyen például a szakemberhiány, a túlterheltség és a szakemberek közötti nehézkes együttműködés. Az UNICEF szerint fontos lenne, hogy az állam feltárja a gyerekek mentális problémáinak okait, és egy átfogó akciótervet dolgozzon ki a megelőzés és kezelés érdekében. (UNICEF/Eduline)

Új lakó költözött a Budakeszi Vadasparkba: Hermione, a másfél éves vadászgörénylány. A park szerint az állat egy tündérien aranyos, játékos és barátságos görény, aki imád felfedezni, bújócskázni és kíváncsian szemlélni a világot. Ráadásul egyáltalán nem harapós, így bátran lehet vele ismerkedni – természetesen csak az állatkerti programok alatt, gondozói felügyelettel. (Kispolgár)

Fotó: Budakeszi Vadaspark

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hiánycikk lett a chip, drágulnak a mobiltelefonok

Jóval kevesebb okostelefont szállítottak a gyártók a boltokba az utóbbi hónapokban, mint egy évvel korábban.

Jó reggelt!

Lehetett volna közös nyelve az emberiségnek.

Te is félig angolul beszélsz? Nem vagy egyedül!

Előfordul, hogy ezért beszólnak az idősebbek. Mindenkinek igaza van!