A munka ünnepe van, munkaszüneti nap, de ez biztosan feltűnt, hiszen nem az iskolában ülsz. És lehet, hogy nem hiszed el, de óriási mázlid van azzal, hogy tanulhatsz. Jó egy-másfél századdal ezelőtt ugyanis a gyerekeknek is dolgozni kellett ahhoz, hogy a család meg tudjon élni. Nem volt olyan, hogy nyári szünet vagy hétvége. Aztán az emberek szép lassan kiharcolták azt, hogy legyen szabályozva a munkaidő, hogy legyen fizetett szabadság és rendes fizetés. Május elsején ezeket a munkához fűződő jogokat ünneplik az egész világon. Munkaszünettel.
Meg persze a legszebb tavaszi hónap első napját. A mára virradó éjszaka volt a boszorkányok éje a pogány szokások szerint. A kelták a Beltane-t ünneplik, ami az év napos felének eljövetelét jelenti. Franciaországban ezen a napon szerencsét hoz az ajándékba kapott gyöngyvirág. Nálunk pedig évszázados hagyománya van a majálisnak. Sok helyen állítanak fel vurstlikat, ahol szórakozni lehet. Ma az egykor volt legnagyobb budapesti vurstliról olvashattok, amiből később kialakult a legendás Vidámpark. Hogy aztán fényét vesztve be is zárjon örökre.
Meleg, napos, szinte nyári idő lesz ma, amit érdemes a szabadban tölteni. A Fülöpöket, Jakabokat pedig isten éltesse a nevük napján.