„Tizenhat tonnát raksz és mennyi a bér?”

Ha a 19. században élnél, egyáltalán nem lenne magától értetődő, hogy hétfőn felkelsz, elmész az iskolába, aztán a hétvégén pedig kipihened magad. Sokkal valószínűbb, hogy dolgoznod kellene, vagy egy gyárban, vagy a földeken, ahol a szüleid is. A munka napi 10-16 órán át tartana, szombaton is. És nem lehetne panaszkodni, mert örülni kellene, hogy van hol dolgozni, hogy legyen pénz ételre.

Gyerekek dolgoznak egy amerikai gyárban, 1908-ban. kép: wikipedia

Amikor elkezdődött az ipari forradalom, egyre többen költöztek be a városokba, hogy a gyárakban dolgozzanak. Viszont ahogy fejlődött a technológia, újabb és újabb gépek léptek szolgálatba, a munkások pedig egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Hiszen kiderült, hogy sok esetben helyettesíthetők. Ezért elkezdtek olyan csoportokba tömörülni, amikben együtt léphettek fel az érdekeik védelmében. Például közösen tárgyalhattak a munkabérről, vagy a munkaidő hosszáról. De közösen próbáltak tenni valamit a betegek segélyezéséért is.

Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás

Olyan is volt, amikor a gyártulajdonos a munkások mellé állt, de persze ez egyáltalán nem volt gyakori. De az első jelentős lépés a munkások jogaiért pont egy tőkés nevéhez köthető. 1817-ben a brit Robert Owen, egy posztógyár örököse közzétette a munkásai követeléseit, például azt, hogy a munkaidő jelentősen csökkenjen le. Ő volt az első ismert gyáros is, aki nem alkalmazott 10 évesnél fiatalabb gyereket és aki akkor is fizetett a dolgozóinak, amikor épp nem volt munka a gyárban. És ugyan nem rögtön, de a hatására néhány évvel később Angliában napi 10,5 órára csökkentették a munkaidőt.

A munkások egyik legfőbb fegyvere a sztrájk lett, azaz közösen megtagadták a munkát, ha nem sikerült megegyezni a tulajdonossal. Mivel sokszor jóval nagyobb veszteséget jelentett a gyárnak a leállás, mint a béremelés, ezért a sztrájk egészen hatásos fegyvernek bizonyult. De csak akkor, ha sokan sztrájkoltak. Épp ezért egyre szervezettebbé váltak a munkáscsoportok, ebből pedig megalakultak az első szakegyletek.

Sakkozó fegyvergyári munkások sztrájk idején 1917-ben. kép: Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Magyarországon először 1848-ban, a forradalom után alakult ilyen. Ekkor a nyomdászok közösen fordultak az új magyar kormányhoz béremelésért. A nyomdászok sztrájkját nagyon el akarták kerülni, nélkülük ugyanis nincs újság, máshonnan viszont nem lehetett hírekhez jutni. A nyomdászokkal így maga a miniszterelnök, Batthyány Lajos is tárgyalt. 1848. május 13-n megszületett a megállapodás, miszerint egyenlő bért kap az összes magyar nyomdász. Ez volt az első magyar kollektív szerződés.

A szervezetekbe tömörült munkások még tovább erősödtek azzal, hogy egyre többször összeálltak egy-egy közös ügyért. Az első jelentős sikeres együttműködés Ausztráliában történt, ahol 1856-ban Melbourne-ben együtt tüntettek a kőművesek és az építőmunkások. Így sikerült elérni, hogy az egész kontinensen 8 órára csökkentsék a napi munkát. Ez volt az első olyan komolyabb megmozdulás, ami után nem rúgtak ki senkit. Ez is a közös fellépés érdeme volt.

Az ausztrál sztrájkolók követelése: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. kép: wikipedia

Éljen május elseje!

Május elseje azért lett a munka ünnepe, mert 1886-ban ezen a napon kezdődött az addigi legnagyobb sztrájk, az amerikai Chicagóban. A cél itt is a 8 órás munkaidő bevezetése volt. A sztrájk több napig tartott, és 350 ezer munkás vett részt rajta. A sztrájkolók nagygyűlését azonban megzavarták, a kivezényelt rendőrök közé bombát dobtak, akik erre elkezdték lőni a tömeget. 11 halálos áldozata volt ennek a zavargásnak. 3 évvel később Párizsban gyűltek össze a munkásszervezetek képviselői, és ott döntötték el, hogy a chicagói esetre emlékezve május 1-ét a munka ünnepévé teszik. (Nem sokkal később ugyanezek a küldöttek állapodtak meg a nemzetközi nőnap bevezetéséről is.)

A szakegyletek vagy szakszervezetek, ahogy egyre többször nevezték őket, tehát egyre erősebbek és egyre szervezettebbek lettek. Ez persze azon is múlt, hogy melyik országban működtek. Nálunk például 1890-ben már a legtöbb szakmának voltak országos szervezetei. Ezek újságokat működtettek, sportegyesületeket alapítottak, és egyre többször működtek együtt a politikával is. A szakszervezetek hagyományosan jó kapcsolatot ápoltak a munkáspártokkal vagy a szociáldemokrata pártokkal. Nemcsak a béremelésért küzdöttek, hanem a jobb munkakörülményekért is. Ezenkívül oktatást szerveztek és kulturális eseményeket rendeztek a tagjaiknak.

A második világháború után, a szocializmus idejében a magyar szakszervezeteket államosították. Ekkor alakult a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT), amit az állam tartott a felügyelete alatt. Ebben az időszakban, pláne az 1956-os forradalom után elképzelhetetlen lett volna sztrájkolni, a szakszervezetek pedig túl sok vizet nem zavartak. Talán a legtöbbet azzal tették a munkásokért, hogy az üdülőikben olcsón lehetett nyaralni. A május elsejéket viszont nagy felvonulásokkal ünnepelték.

Felvonulás a mai Ötvenhatosok terén, az akkori Felvonulási téren 1979-ben. kép: Fortepan/Gábor Viktor

Mi lett a szakszervezetekkel?

A rendszerváltás után aztán újjáalakult egy csomó szakszervezet, de a háború előtti fényüket nem igazán tudták visszaszerezni. Volt ugyan néhány komolyabb megmozdulás, de kevesen akartak szakszervezeti tagok lenni. Ráadásul 2011-ben az új Fidesz-kormány úgy alakította át a törvényt, hogy sztrájkolni azóta gyakorlatilag nem lehet. Így nálunk ma szinte elképzelhetetlen, hogy több százezer ember vonulna az utcára egyszerre a szakszervezetek kérésére, ahogy az például Franciaországban rendszeresen előfordul. Ma az is lehetetlen a sztrájktörvény miatt, hogy leálljon az összes iskola vagy ne induljanak el a buszok, vonatok.

Vasutassztrájk miatt nem járnak a vonatok -2009, Nyugati Pályaudvar. kép: wikipedia

A dolgozókat ma nem igazán tudja megvédeni a szakszervezet, ezért sokan inkább nem állnak bele a tiltakozásba, nehogy kirúgják őket. Az állami szektorban azért még van egy kis erő a közös fellépésben. Nemrég például az Operaházban sikerült eredményt, azaz főleg béremelést elérni, de a tanárok ezt már kevésbé mondhatják el magukról. A vállalkozásoknál, gyáraknál pedig ma szinte lehetetlen szakszervezetet alakítani. Ha mégis vannak, azok többnyire súlytalanok. Vannak ugyan ágazati szakszervezetek, amik nemcsak a gyáron belül működnek, hanem egy egész iparág dolgozóit fogják össze, de az erejük nekik is kicsi.

 

Kiemelt kép: szakszervezeti gyűlés 1958-ban. Forrás: Fortepan/Bolvári László

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kutya meleg és kutyaszorítóból szabadult kutya – híradó kedden

A magyar diákok kreativitása pedig átlagon aluli.

Rekordot döntött az Agymanók második része

Hétvégétől már nálunk is látható a mozikban.

Vannak országok, ahol tilos a suliban mobilozni

Nálunk pedig nemsokára korlátozzák a használatát az iskolában.