45 éve ment az első magyar az űrbe, pár nap múlva mehet a második

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

1980. május 26-án indult kilenc napos útjára az űrbe Farkas Bertalan. 45 évet kellett várni, hogy újabb magyar kövesse.

Korábban is írtunk arról, hogy az első magyar űrrepülésére a Szovjetunió segítségével került sor. Az ő Szojuz űrhajójuk vitte fel Farkas Bertalant és orosz társát, Valerij Kubászovot a Szaljut-6 űrállomásra. Ez akkora esemény volt, hogy az akkori gyerekeknek (akik ma a szüleitek, nagyszüleitek) a szokásos esti mesét is az űrből mondta el Farkas, a TV Maci társaságában.

Az első magyar űrhajós kevés híján kilenc napot töltött az űrben.

A második magyar űrhajós még nem élt Farkas Bertalan történelmi űrrepülése idején, csak 11 évvel később, 1991-ben született meg. Őt Kapu Tibornak hívják.

Kapu Tibor (Forrás: KKM/MTI)
Kapu Tibor (Forrás: KKM/MTI)

Egyszer már elhalasztották az útját, de ha most nem jön közbe semmi, akkor ő június 8-án indul az amerikai Houstonból az űrbe egy lengyel, egy indiai és egy amerikai társával. A négy űrhajós célja a Nemzetközi Űrállomás, ahol várhatóan két hétig maradnak.

Arról is írtunk korábban, hogy ki is ez a Kapu Tibor, és hogy miért is fontos nekünk magyaroknak, hogy legyen űrhajósunk.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megvan az első magyar érem a vizes vb-n, túl sok a vaddisznó Budán – híradó

Találtak egy irtózatos rovart, mégis átviszik a civil szervezeteket és a sajtót ellehetetlenítő törvényt.

Minek felnőni? – énekli egy csomó gyerek Mehringer új dalában

Közös dalt írt Mehringer Marci a Superar gyermekkórussal.

Miért utálja a legtöbb diák a matekot?

Az idei matekérettségin a kettesből volt a legtöbb.