75 éves Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

1980. május 26-án este indult a világűrbe az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan. Farkas akkor 30 éves volt, és ma tölti be a 75-öt.

Az űrrepülésre a Szovjetunió segítségével került sor. Az ő Szojuz űrhajójuk vitte fel Farkast és orosz társát, Valerij Kubászovot a Szaljut-6 űrállomásra. Kevés híján kilenc napot töltött az űrben. Mint akkoriban a legtöbb űrhajós, ő is vadászpilóta volt eredetileg.

Farkas Bertalan a Szojuz űrhajóval. Fotó: Közlekedési Múzeum

Farkas Bertalan repülésének megtervezésekor a gyerekekre is gondolt a magyar vezetés. Akkoriban minden este volt mese a tévében. Ezt a Tévémaci nevű bábfigura vezette fel. Így aztán az űrhajós magával vitt egy Tévémaci-figurát, és a fellövés másnapján ő mondott mesét a magyar gyerekeknek, egyenesen a világűrből. Farkas óriási celeb lett Magyarországon, bár ez a szó még nem létezett. Mindenki Farkas Bercinek hívta, sokat szerepelt a tévében, előadásokat tartott az egész országban. A repülést sem adta fel, katonai szállítógépeket vezetett később. 2005-ben egy kisbolygót is elneveztek róla, amely most már a 240757 Farkasberci nevet viseli.

Idén született döntés arról, hogy újra lesz magyar űrhajós. A küldetésre a 34 éves Kapu Tibort választották ki, aki év végén vagy jövő év elején indulhat a Nemzetközi Űrállomásra. Az új űrprogramról itt írtunk részletesen.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.

Itt a náthaszezon, tippeket adunk a gyógyuláshoz

De ha nagyon vacakul vagy és magas a lázad is, inkább fordulj orvoshoz.