135 évesen először lett apa a floridai Miami Állatkert óriásteknőse, Góliát. Az elmúlt közel másfél évszázadban egyszer sem sikerült utódokat nemzenie a most 267 kilós állatnak. Pedig több párja is volt, az állatkert mindent megtett, hogy találjanak mellé olyan nőstény teknőst, akivel képes lehet a szaporodásra. A legutóbbi párja, Cukorborsó viszont idén januárban nyolc tojást rakott. 128 nap múlva ezek közül egy kikelt, majdnem pontosan apák napján. A kicsi az első galápagosi óriásteknős, amelyik az állatkertben született. Egyébként Cukorborsó sem kapkodta el az anyává válást, ő is közel százéves.
Góliát 1890 körül látta meg a napvilágot, Galápagos-szigetekhez tartozó Santa Cruz-szigeten. 1929-ben vitték innen New York-ba, a Bronx Állatkertbe. Floridába 1981-ben költözött. Az itteni állatkert most azt próbálja elérni, hogy elismerjék Guinness-rekordként a kicsi teknős születését. Góliát lehetne a világ legöregebb elsőgyermekes apukája, míg a teknőspár a világ legöregebb elsőgyermekes szülei.

A galápagosi óriásteknős veszélyeztetett állat, szabadon legfeljebb néhány ezer élhet csak. Elefántteknősnek is hívják a jókora mérete miatt, a legnagyobbak a 400 kilós súlyt is elérhetik. Hosszú életű állatok, 120-180 évig is élhetnek. A világ ma ismert legöregebb szárazföldi állata is egy óriásteknős, Jonathan, aki idén lesz 193 éves. Jonathanról bővebben ebben a cikkben olvashatsz. (thesun.co.uk)
Kiemelt kép forrása: Facebook/Zoo Miami