Tűzszünet, lebegő villa, és utánfutós roller is jutott keddre – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Nyugvópontra juthat az izraeli-iráni konfliktus, miután Donald Trump amerikai elnök egy ma reggeltől érvényben lévő tűzszünetet jelentett be. Délelőtt még arról szóltak a hírek, hogy ezt Irán megszeghette, és rakétákat lőtt ki Izraelre, Irán azonban ezt tagadta. Jelen állás szerint Izrael tartózkodik attól, hogy visszatámadjon, és úgy tűnik, mindkét ország hajlandó elfogadni a tűzszünetet. (CNN)

Házi készítésű utánfutós rollerral ment horgászni egy 14 éves fiú, a rendőrség kapcsolta le. A nagykanizsai fiú kreativitásáról a rendőrök azt írták, bár a járgány rendkívül balesetveszélyes, azt egy „közlekedési mérnök is megirigyelné”. A fiú ugyanis fogta a rollerét, a gumipókot és a gyorskötözőket, és összerakott egy három egységből álló utánfutós rollert, majd elindult horgászni. A rendőrök figyelmét sem kerülte el a szokatlan jármű, és megállították a fiút. „A technika órán tanultakat díjazzuk, egy 5-öst megszavazunk, de ez sajnos KRESZ-ből elégtelen, mivel állatira balesetveszélyes”, írták. (Rendőrség)

A jármű. Fotó: Zala Vármegyei Rendőrség

Lefejeztek egy szobrot a Duna-parton, Budapesten. A legszomorúbb ebben az, hogy az alkotás a férfiak elfojtott indulataira hívta volna fel a figyelmet. A művet a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége állíttatta ki, mert a férfiak között túl gyakori, hogy elfojtják az érzelmeiket, ezek pedig súlyos következményekhez vezetnek. Kutatások szerint a férfiak 92 százalékkal kevesebbet sírnak, mint a nők. Ha pedig nem adhatják ki az érzelmeiket, az depressziót és szorongást szülhet. A lefejezett szoborra a kiállítók úgy reagáltak: a rongálás egy újabb szomorú tanúsága az elfojtott érzelmeknek és a kezeletlen agresszió következményeinek (még akkor is, ha azt nem férfi csinálta). A készítők egyébként elmondták: a szobor erős anyagból épült, nem lehetett csak úgy egy ütéssel vagy rúgással leszedni a fejét. Tehát valaki komoly munkát fektethetett abba, hogy megrongálja a művet. (hvg.hu)

Fotó: 444

Ezúttal egy lebegő luxusvillát mutatott be Hadházy Ákos független képviselő. A politikus szerint a tihanyi villa Balásy Gyuláé, aki eddig több tízmilliárd közpénzt kapott azért, hogy legyártsa a kormányzati hirdetéseket. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda ugyanis mindig őt bízza meg az ilyen feladatokkal. Hadházy szerint Balásy nyaralója egy nemzeti park védett területén fekszik, ahol egyébként tilos új épületeket építeni. A politikus egy hosszú leírást is szerzett az épületről, aminek a különlegessége, hogy „a teraszt nem a ház elé, vagy az emeletre, hanem alá helyezték el, ezért is hívják lebegőnek a nyaralót”. A tihanyi önkormányzat nem vizsgálja az ügyet, mert a villa nem nyaralóként, hanem lakóházként van bejegyezve. Hadházy az elmúlt hónapokban rengeteg luxizást mutatott be a kormány tagjaitól és a hozzájuk köthető családtagoktól: méregdrága autókat, ruhákat és ingatlanokat. (Kispolgár/hvg.hu)

A villa. Fotó: Rapa.hu/Hadházy Ákos

Francia orvosok felfedeztek egy új vércsoportot. Ez hatalmas hír. A vércsoportok az emberi vért a benne megtalálható fehérjék alapján osztják fel. Sokféle van: nulla pluszos, nulla mínuszos, A+-os, AB+-os stb. Magyarországon az A+ a leggyakoribb. Amit most felfedeztek, az a 48. vércsoport, és Gwada-negatívnak nevezték el. Egy hatvanas éveiben járó francia nő vérében találták meg, és mivel nincs más ismert eset, a vércsoportját illetően páratlan a világon. Úgy tudni, hogy a nő az anyjától és az apjától is örökölt egy vérrel kapcsolatos rendellenességet, ez vezethetett a különleges vércsoportjához. (hvg.hu)

Szökésben lévő medvék raboltak ki egy mézraktárat. Egy brit állatkert két medvéje, Mish és Lucy hétfőn áttörte a park kerítését és útnak indult. Ekkor a park területét lezárták, a látogatókat biztonsági okokból egy épületbe terelték be. A medvék amúgy nem jutottak messzire, némi játék után az őket ellátó raktárba törtek be, ahol egy „hétre való mézet” fogyasztottak el. A park közölte, hogy működési hiba miatt szökött meg a két, körülbelül 180 kilós medve. Mish végül magától tért vissza a kifutóba, Lucyt pedig egy csengővel és kedvenc ételeivel csalogatták vissza. Mindenki jól van. (BBC)

Fotó: Wildwood Devon
Pillanatkép a rablásról. Fotó: Wildwood Devon

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Magyarországon is felbukkant egy online hálózat, ami gyerekeket céloz

Fontos, hogy tudd, hogyan lehetsz biztonságban a neten.

Egy amerikai iskolában „lakbért” kell fizetni a gyerekeknek a padért, igaz pénzt is kereshetnek

Így tanítja meg a pénz kezelését egy tanítónéni a 8-9 éves diákjainak.

Kázmér és Huba

Kísérleti szörnytan.