Írtunk már a szellemidézésről és a szellemvadászokról is. Van viszont egy különös jelenség, ami nehezebben fogható meg. Nem huhog, nem lóbálja a lepedőt, csak kopog. Esetleg csörög, dübög, ezt-azt odébb tol. Ezt hívják kopogó szellemnek.
A név tükörfordítás a német Poltergeist szóból, mert először náluk nevezték nevén. Olyan jelenségeket írtak le vele, amelyek nem nyilvánultak meg szemmel láthatóan, csak hangban és tárgyak mozgásában. Igaz, egyes beszámolók szerint a kopogó szellem alkalomadtán csíp, harap és üt.
A poltergeist-jelenségek gyakran egy-egy ember, főleg gyerekek körül összpontosultak. Ezért az ezzel foglalkozó paranormális kutatók sokáig a pszichokinézis bizonyítékát látták bennük.
A pszichokinézis az az állítólagos képesség, hogy valaki az elméje erejével képes tárgyakat mozgatni vagy más fizikai hatást kelteni. Ez a legtöbbször – az elmélet szerint – nem szándékos. De a huszadik században komoly kísérletsorozatok folytak a pszichokinézissel. Hiszen ez nem más lenne, mint varázslat!
Még a hadseregek is rengeteg pénzt költöttek ilyen kutatásokra. Elvégre egy ellenséges repülő leszedéséhez vadászgép vagy rakéta kell, és ezek is iszonyú sokba kerülnek. Milyen szép is lenne ehelyett kiállítani a hegy tetejére egy varázslót, aki a puszta akaratával lerángatja a bombázókat az égről!
A rakéták és vadászrepülők fejlesztése a mai napig folyik. Ebből kiderül, hogy a varázslás nem vált be.
Soha egyetlen tudományosan ellenőrzött kísérlet sem bizonyította be, hogy lehetséges puszta akarattal tárgyakat mozgatni, vagy akár kopogtatni. És más paranormális elméletet sem sikerült igazolni. Tehát nem értek tetten láthatatlan koboldokat, démonokat és egyéb természetfeletti lényeket.
Poltergeist címmel egyébként egész filmsorozat is készült, de azokban a szellem nagyon is megjelenik, és ráadásul elég randa.
De akkor honnan ered a legenda? Nos, az emberi agy elképesztően jó abban, hogy összekösse a pontokat, mint a színezős-rajzolgató feladványokban. Ezért látunk arcokat a füstben és a pirítóson, és mindenféle izgalmas alakot a vízbe ejtett ólomban. Ha egyszer beleéljük magunkat, hogy valami különleges történik körülöttünk, akkor mindenféle zajt képesek vagyunk ennek betudni. Márpedig zajból van elég. Az épületek mozognak az éjjeli lehűléstől, rovarok és más állatok élnek körülöttünk. A szél, a huzat lever tárgyakat, a rég bezárt szekrényekben dolgozik a korhadás, a bomlás. És ha már eldöntöttük, hogy szellemet keresünk, akkor ezt mind a számlájára írjuk.
És persze mindig van, aki ezzel pénzt vagy hírnevet akar szerezni. A médiumok, a halottlátók, a szellemirtók és az ördögűzők a történelem során mindig megkérték a fizetségüket. Nekik elemi érdekük, hogy legyen elég szellem, különben felkopik az álluk.
Az emberek többsége pedig tulajdonképpen nem bánja, ha az életében van egy kis izgalom. Még ha nem is vele történik, de szívesen olvas arról, hogy valahol már megint kopog a szellem. Hogy van valami titok, vannak a világnak még felderítetlen, rejtélyes zugai, és talán-talán mégiscsak van varázslat.
Szóval a szellem bennünk kopog, és ez valószínűleg így lesz, amíg világ a világ. Vagy amíg valaki tényleg meg nem fog egyet, ahogy Pumuklit Éder mester.
Itt olvashatsz még szellemekről, ha érdekel.
