Beatles és Rolling Stones. Valószínűleg hallottátok már ezt a két nevet, pedig nem is a szüleitek, hanem a nagyszüleitek, sőt dédszüleitek kedvenceiről van szó. E két zenekar meghatározta nemcsak a 1960-as évek zenéjét, hanem gyakorlatilag szinte minden azóta született popzenei produkció egyfajta előhírnökei voltak.
A Kispolgár-zenesuli első részében bemutattuk az Amerikából az 1950-es években indult rock and roll születését. Ez a zene és az általa közvetített életérzés, divat, lázadás valósággal felforgatta a világot. Ez uralta még az 1960-as évek elejét is.
Ekkoriban az angol fiatalok is új dolgokat kerestek, valami egészen mást, mint amit a szüleiktől láttak. Rengeteg hajó érkezett a tengerentúlról ide, és a személyzet, az utasok hozták is a rock and roll lemezeket magukkal. Ezeket aztán a helyi rádiók, később az akkoriban terjedő televíziók is elkezdték sugározni. De nem csak hallgatni, hanem játszani is kezdték ezt a fiatalok. Főleg az iparvárosokban, ahol nem nagyon tudtak mit csinálni azon kívül, hogy meccsre vagy kocsmákba járnak. Rengeteg zenekar alakult. 1960-ban csak Liverpoolban (Anglia legnagyobb nyugati kikötővárosában) volt 350 ilyen új együttes. Megpróbálták lejátszani az amerikai számokat, de voltak, akik már saját dalokat is írtak.
Kialakult a beatzene. Ennek az az egyik jellegzetessége, hogy az ütemek eleje kap hangsúlyt. Innen ered a beat (magyarul: ütés) elnevezése. További jellegzetessége még ennek a műfajnak, hogy előtérbe került az elektromos gitár, felerősödött a szöveg és az énekhang szerepe. Általában három gitár, dob plusz ének felállásban játszottak.
A világ legfontosabb együttese
Liverpoolban volt a legtöbb ilyen együttes, itt alakult a Beatles is. A nevük szójáték, a beat és a beetle (bogár) keresztezése. Minden zenei lexikon, zenetörténeti oldal a világ valaha volt legfontosabb zenekarának írja le őket. A zenekar története az 1960-as évek elején kezdett igazán felívelni. Előtte már évekig játszottak mindenféle kis klubokban, tánctermekben, bálokban Liverpoolban, majd hosszú hónapokig a német kikötőváros, Hamburg kétes hírű kocsmáiban. Ez nagyon jó tanulóidő volt számukra, profi, összeszokott zenészekké váltak, mire befutottak.
1962-ben jelent meg az első kislemezük Love Me Do címmel. Ha nem is rögtön, de szép lassan sikeres lett. A következő években pedig sorra születtek a fülbemászó, lendületes dalaik (She Loves You, I Want to Hold Your Hand), amelyek már a brit slágerlisták élére is felkerültek. Akkorra már mindenki úgy öltözött, mint a zenekar négy tagja, John, Paul, George és Ringo. A fiúk ugyanolyan gombafrizurát csináltattak maguknak, mint ők. Olyan laza, vicces akart lenni mindenki, mint ők. Igazi szupersztárok lettek. Ők adtak először stadionban koncertet, de a rajongók úgy sikítoztak, hogy alig lehetett hallani a zenéjüket. Mániákusan imádták őket a fiatalok. El is nevezték ezt a jelenséget beatlemániának.
1964-ben ez a mánia az Egyesült Államokban is kitört. Ott a legnézettebb tévéshow-ban, az Ed Sullivan Show-ban léptek fel, amit több mint 70 millió néző látott. Ezzel elindult a „brit inváziónak” hívott kulturális hullám is, amelyben brit zenekarok tömegesen hódították meg az amerikai piacot.
Mert persze volt jó pár más hasonló zenekar is. A legfontosabb az 1962-ben, Londonban alakult Rolling Stones. Ez mind a mai napig aktív, most is turnéznak, pedig a tagjainak már nem csak egy csomó gyereke, unokája van, hanem már dédunokáik is születtek. Ezek a dédapák ugyanakkor ma is megtöltenek hatalmas stadionokat, és adnak ki új lemezt is.
Ők voltak a Beatles ellenlábasai. Míg a Beatles a könnyedebb, dallamosabb pop-rock felől indult, a Stones a keményebb, nyersebb amerikai blues erejét vitte a brit színpadra. Eleinte főként blues-feldolgozásokat játszottak, majd saját dalaikkal – mint a (I Can’t Get No) Satisfaction vagy a Paint It Black – váltak a korszak és az azóta eltelt fél évszázad meghatározó rockzenekarává. A Rolling Stones provokatívabb volt, mint a Beatles, öltözködésük, szövegeik és színpadi viselkedésük is a „rosszfiú” szerepet erősítette, ami sok fiatal számára vonzóbb, lázadóbb alternatívát jelentett a Beatles udvariasabb imázsához képest. Akkoriban nagy kérdés volt a fiatalok között, hogy „te beatles-es vagy, vagy stones-os?”.
A beat-hullám a két óriászenekara mellett kitermelt még számos fontos előadót. Ilyen volt például a The Who, ami a bőrdzsekis srácok, a motoros mod-kultúra híveinek volt a fő zenekara. Emellett ők írták meg az első rockoperát is, Tommy címmel.
Nagyon nagy hatással volt a popzenére The Kinks is, amely ironikus, a brit hétköznapokat ábrázoló dalaival vált ismertté. Később a vad punkok (akikről majd külön is írunk a Zenesuliban) is a Kinkset tekintették az előfutáruknak. Például az ilyen dalok miatt:
A Merseybeat irányzat könnyedebb vonalát a Gerry and the Pacemakers és a Herman’s Hermits képviselte. És sokan szerették az Animals együttest is, ami erősen blues-gyökerű megszólalással szerzett rajongókat. Az általuk írt House of the Rising Sun pedig az egyik legismertebb dal a világon.
A beathullám nagyjából 1967-ig tartott. A kezdeti romantikus, egyszerű popdallamok egyre kísérletezőbbé váltak. A Beatles 1970-re meg is szűnt.
Közben megjelentek Amerikában is és Angliában is új műfajok, a beatkorszak után jött a hippikorszak. De erről majd bővebben a következő Zenesuliban írunk.
