Jó hír: először termelt a világ több áramot megújuló energiaforrásokból, mint szénből

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az energiatörténelem új mérföldkövéről beszél egy csapat tudós. Egy Ember nevű szervezet, amely világszerte az energiatermelést vizsgálja, nemrég közzétette, hogy

hogy a 2025-ös év első felében összesítve több szél- és a napenergiát termelt a világ, mint szénalapú energiát.

Ez valóban pozitív adat, hiszen egészen eddig – 50 éve – a szén volt az első számú energiaforrás világszerte.

Korábban már írtunk nektek arról, hogy mi a különbség a fosszilis és a megújuló energia között. A megújuló energia – vagyis a szél-, a nap- és a vízenergia –, nem szennyezi sem a levegőt, sem a vizet, ráadásul nem fogy el. Ezzel szemben a szén, a gáz és az olaj elégetése szén-dioxidot bocsát ki. Ez melegíti a Földet, vagyis a tudósok szerint hozzájárul a globális felmelegedéshez. Eközben egyre nagyobb az igény az áramra, hiszen már nagyon sokan használnak elektromos eszközöket.

Klímák egy ház falán. Fotó: Unsplash

Eljöhet az idő, amikor lépést tarthatunk a kereslettel

A most közzétett kutatás szerint az idei év első hat hónapjában a világ majdnem harmadával több napenergiát termelt, mint 2024 első félévében. A tanulmány szerzője, Małgorzata Wiatros-Motyka szerint ez az eredmény döntő fordulatot jelent. A nap- és szélenergia termelése ugyanis jelenleg olyan gyorsan növekszik, hogy kielégíti a világ növekvő villamosenergia-igényét. Úgy véli, ez egy jó lépés lehet abba az irányba, ahol a zöld energia lépést tart a kereslet növekedésével.

A jelentés szerint az, hogy egyre nagyobb teret kaptak a megújuló erőforrások, elsősorban Kínának és Indiának köszönhető. Kína több megújuló energiát termelt, mint a világ többi része összesen. Csökkent is az országban a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása.

Fosszilis tüzelőanyagok akcióban. Fotó: Unsplash

Ugyanebben az időszakban India megújuló energiatermelése több mint háromszorosára nőtt az áramigényéhez képest. Ez a szén- és gázfelhasználás 3 százalékos, illetve 34 százalékos csökkenését eredményezte. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a napenergia olyan gazdaságokban is fellendül a következő időszakban, mint Szaúd-Arábia, Pakisztán és több délkelet-ázsiai ország.

Trump politikája lassítja a folyamatokat

Rossz hír, hogy Kínával és Indiával ellentétben az Egyesült Államok és Európa nagymértékben támaszkodott a fosszilis tüzelőanyagokra. Az Európai Unióban is mutatott némi növekedést a megújuló energia használata, de az időjárás miatt (amely a gyenge szél- és vízenergiáért felelős) több szén- és gáztermelésre volt szükség mint tavaly.

Az Egyesült Államokban gyorsabban nőtt az igény az áramra, mint amilyen gyorsan az ország megújuló energiát termelt. Donald Trump amerikai elnök politikája egyébként sem a zöld irányba megy. A kormányzata megszüntette azt a tiszta energia fejlesztését támogató tervet, amelyet még elődje, Joe Biden írt alá. Trump a szélenergia-fejlesztéseket is leállította, és arra ösztönzi a világot, hogy minél jobban pörgesse az olaj- és a gázvásárlást.

Mindenesetre reményre ad okot, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a zöld energiaforrások a 2020-as évek végére megduplázódhatnak. Az energia nyolcvan százaléka várhatóan napenergiából származik majd, de a szél-, a víz-, és a bioenergia is hozzájárul a termeléshez.

Források: BBC. Guardian. Euronews. Global Electricity Mid-Year Insights 2025/EMBER.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Nem kell kétszer szólni...

Jó reggelt!

Íme, egy magyar nábob!