A hatvanas évek Budapestjén a házibulikban már nem csak táncdalokat játszottak. Valami új szólt. Vadabb, őszintébb, szabadabb, mint az addig megszokott tingli-tangli zenék.
Akkoriban tilos volt nyugatról lemezeket behozni, sőt nyugati rádióadókat sem volt szabad hallgatni. A kommunista vezetők szemében ezek ugyanis mind gyanús dolgok voltak. Ennek ellenére valahogy bekerültek az országba azok a lemezek, amikből megismerhették a fiatalok Elvist, a Beatlest, a Rolling Stones-t és a többieket. A jól-rosszul fogható Luxembourg Rádiót és Szabad Európa Rádiót pedig a tiltás ellenére is hallgatták az emberek. Ott pedig folyamatosan szóltak a legújabb nyugati dalok.
Innen tanulták meg a fiatalok, mi az a rock and roll és mi az a beat. Majd ők is gitárokat ragadtak, és megpróbálták lejátszani a hallottakat. Pincékben, garázsokban próbáltak. Így indult a magyar könnyűzene.
A magyar beat megszületik
A sorra alakuló együttesek nemcsak a hangzásban utánozták a nyugati zenei divatot, de a kinézetükben is a nagy példaképekhez és a kinti fiatalokhoz próbáltak hasonlítani. Farmert és színes ruhákat hordtak, megnövesztették a hajukat. Ezek itt mind tiltott szimbólumok voltak akkoriban a politika számára. A fiataloknak viszont a szabadságot jelentette. A kor kedvelt szórakozóhelyeire, például a Budai Ifjúsági Parkba be sem mehetett egy olyan fiú, akinek a rendezők szerint hosszú volt a haja, vagy nem volt megfelelő az öltözéke.
Az 1960-as években három zenekar emelkedett ki a gombamód szaporodó együttesek közül: az Illés, a Metró és az Omega. Ők voltak a magyar beatzene úttörői. Mellettük, sőt olyakor velük együtt lépett fel a korszak három ünnepelt énekesnője: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta.
Illés: a magyar Beatles
Az Illés dalszerzői, Szörényi Levente és Bródy János 1965-ben, egy ifjúsági táborban határozta el, hogy magyar nyelven írnak dalokat. Ezek között az egyik legelsőnek a címe az volt, hogy Az utcán. Ez volt az első magyar nyelvű beat-dal, ami számos másik is követett. Hamarosan a többi zenekar is áttért a magyar nyelvű dalokra.
Az Illés nemcsak abban volt úttörő, hogy elhagyta az angol nyelvet a számaiban, hanem az átvett beatzenébe sajátos magyar népdal-elemeket kevert. Erre jó példa az Amikor én még kissrác voltam. Bár a dalok elsősorban a szerelemről, a korosztályuk érzéseiről szóltak, de mégis, az akkori fiatalok lázadásuk kifejezésének tartották a dalokat.
Sőt, a „sorok között olvasva”, azaz a szöveg rejtett értelmét keresve, egyes dalokban a hatalom elleni fellépést találták meg. Az olyan dalok, mint a Ne gondold, vagy Az ész a fontos nem a haj kifejezetten forradalminak számítottak, noha semmi lázítás nincs bennük.
Metró: stílus, város, intelligencia
A Metró együttes klubjába elsősorban a pesti értelmiségi fiatalok, színészek és írók keveredtek a zenészekkel. A Metró énekese, Sztevanovity Zorán által előadott dalok elgondolkodtatóak, dallamosak, játékosak voltak.
A Metró volt az az együttes, ami a nyugati hangzást a pesti éjszaka eleganciájával ötvözte. Ezzel megteremtette a „városi beat” fogalmát.
Omega: a magyar rock hajnala
A harmadik nagy úttörő az Omega volt, ami a beatből hamar kinőtt, és időnként a keményebb, rockosabb hangzás felé fordult. A dalok komolyabb hangszerelésűek voltak, mint a versenytársaiké, erőt és lendületet sugároztak.
Az Omega volt az első magyar zenekar, amelyik nyugati turnéra ment és angol nyelvű lemezt is kiadott. Az együttes egyébként még nagyon sokáig fennmaradt. Egyik daluk címe, „Mindhalálig rock and roll”, mintha csak saját magukról szólt volna. Pár éve, a koronavírus-járvány idején a zenekar több tagja is meghalt, így lett vége az Omegának. Addig azonban végig aktívak voltak.
A Presser Gábor zeneszerző-billentyűs és Adamis Anna szövegíró által írt lírikus dal, a Gyöngyhajú lány pedig a világon a legismertebb magyar felvétel lett – nagyon sokan feldolgozták később, még a rapper Kanye West is.
A hatalom és a beat: tűrni vagy tiltani?
A Kádár-rendszer kezdetben nem tudott mit kezdeni a beatzenével. A nyugati hatás gyanús volt, de a fiatalok egyre inkább lelkesedtek érte. Voltak előadók, akiket támogatott a hatalom, volt, akit tűrt, és volt, akit tiltott. A beatzenekarok többnyire a tűrt kategóriába kerültek. Játszhattak, lemezt adhattak ki, de csak megfelelő keretek között.
A korszak fontos eseményei voltak a Táncdalfesztiválok. A rendszer kapott látványos műsort, a fiatalok pedig zenét, ami végre róluk szólt. Az 1966-os Táncdalfesztivállal a könnyűzene bekerült a tévéműsorokba, és az ország egy emberként ült le, hogy hallgassa a legújabb slágereket.
A beat immár nem ellenség volt. Igaz, az ország vezetői szigorúan figyeltek arra, hogy senki ne lépjen át egy határt, senki ne fogalmazzon meg kemény véleményt a hatalomról vagy ne kritizálja az országot. Aki így tett, rögtön a tiltott kategóriába került.
A magyar könnyűzene alapjait a 70-es évek elejére az úttörő előadók lerakták. Ahogy Nyugat-Európában, a beatkorszak vége után már többféle stílusban is elkezdtek zenélni az új és még újabb előadók. De ezekről majd később írunk.
