Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Simon és Szimonetta napja van, éljetek sokáig. Napos időben ünnepelhettek, de jobban jártok, ha csak bentről örültök a napsütésnek. Kint ugyanis erős szél lesz, vagyis tombol majd az ájer, ebben pedig nagyon könnyű megfázni.

Rengeteg érdekes évforduló van ma. 1636-ban ezen a napon alapították meg az USA legnagyobb és legrégibb egyetemét, a Harvardot. Ez azért volt nagy dolog, mert alig néhány évtized telt el csak azután, hogy az első telepesek Amerikába érkeztek. Kerek 250 évvel később, 1886-ban ezen a napon leplezték le Amerika egyik legismertebb jelképét, a New York-i Szabadság-szobrot.

1877-ben ezen a napon nyitott a Nyugati pályaudvar, 1976-ban pedig ezen a napon jegyezték be minden idők egyik legismertebb magyar tárgyának, a Rubik-kockának a szabadalmát. Az ügyiratban ez egyébként „térbeli logikai játék” megnevezést kapott, a boltokba már szerencsére „bűvös kocka” néven került.

Tudjuk, hogy ma még javában tart az őszi szünet, de a nyolcadikosok már biztosan sokat gondolkodnak a továbbtanuláson. Ehhez ma adunk egy kis segítséget, bemutatjuk az ország 100 legjobb gimnáziumának rangsorát. De persze lesz képregény, híradó és egy csomó érdekesség is. Jó pihenést mára!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Megalkották az Addams Familyből ismert Izé robotváltozatát

Egy svájci kutatócsoport különleges szerkezetet készített, amely az ujjait használja lábak helyett.

Jó reggelt!

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat!

Sok a munkanélküli, fogy a magyar, és még a mohát is lopják – híradó

Viszont újra itt a Kutatók éjszakája, és hat cuki pampanyúl.