Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődtek az ételek az űrállomásokon. Míg korábban az űrhajósok csak mindenféle tubusos, folyékony ételeket ehettek odafent, addig mostanra az eszközeik már fejletté váltak annyira, hogy változatosan étkezhessenek.
De eddig leginkább melegítéssel próbálkoztak, főzéssel még nem nagyon. A kínai Sencsou-21 nevű űrmisszió október végén kezdődött el: a legénység a kínai űrállomásra utazott, méghozzá egy új, forrólevegős sütővel a fedélzeten. Az eszközt persze speciálisan nekik készítették, hiszen az űrben másképpen viselkednek a használati tárgyak, mint a Földön.
Az űrhajósok először csirkeszárnyat grilleztek, majd marhahúst sütöttek. A szárnyak sütéséhez 190 Celsius-fokra és körülbelül 28 percre volt szükség, ami lassúnak tűnik, de legalább ropogósak lettek.
Liu Weibo, a Kínai Űrhajós Kutató és Kiképző Központ egyik vezetője szerint mindez azért különleges, mert az asztronauták mostantól igazából is főzhetnek. Korábban meleg ételt csak melegítés segítségével ehettek, de a tényleges főzésnél már működnek a kémiai reakciók is, vagyis a rendes ízeket is élvezhetik. És persze mostantól sütiket is süthetnek.
A sütőt az űrhajósközpont tervezte, és persze a biztonsági szempontokra figyelt a leginkább. A sütő egyrészt a helyén tartja az ételt, nehogy az elszálljon készítés közben, másrészt egy különleges tisztítórendszer megakadályozza, hogy a füst gondot jelentsen a legénységnek. Így nézett ki az akció:


