Hit, remény, szeretet: szülinapi levelek

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kétévesek lettünk, és ebből az alkalomból kaptunk egy csomó üzenetet a gyerekektől. A Kispolgár legfontosabb tanulsága, hogy ezek a 8-14 éves olvasók mennyivel emberibben képesek kommunikálni, mint a felnőttek. Két év alatt egyetlen gyalázkodó levél sem jött tőlük. A gyűlölet tanult minta. Nem születik velünk.

„Tiszteletem Dániel vagyok és a kezdetek óta olvasom a kispolgárt tényleg sokkal nagyobb lett tőle a látóköröm egyre több dologról tudok. Szerintem nagyon jól csináltok mindent. Lehet ha egy kis sportot is tennétek bele kicsit jobb lenne de mindent érdekesen és jól is adtok elő.Kívánom hogy az újságotok sokáig legyen.”

Dánielnek igaza van, a sportot kissé elhanyagoltuk. Három és fél emberrel működik a Kispolgár, így mindenre nem jut erőnk; mert a híreket és a legfontosabb témákat előre kell vennünk. Mi is reméljük, hogy sokáig megmaradunk!

„Engem például nagyon érdekelnek a rejtélyek és örülnék ha ezekből több lenne.”

„Több paranormális történetek. Szellemekről, űrlényekről vagy ilyesmi.”

Pedig ebből aztán nincs hiány! Mivel tudatosan mellőzzük a celebhíreket és a bűnügyeket, nálunk a jetik, az ufók és a szellemek szolgáltatják a szórakoztató tartalmat. Azt sosem állítjuk, hogy léteznek ilyenek, de mi is érezzük a borzongató paranormális izgalmat. Elvégre az X-aktákon nőttünk fel!

„Így jó ahogy van! Nagyon jó ujság!!!!! CSAK ÍGY TOVÁBB!!!”

„A Kispolgár tökéletes úgy, ahogy van! Én már két éve olvasom, és minden nap olvastam valamit, amit az iskolában elmesélhettem. Köszönöm szépen ezt a két csodálatos évet!”

„Boldog születésnapot kispolgár!!! Az újságot a barátomon keresztűl ismertem meg és egyből beleszerettem . Boldog karacsonyt és újévet a készítőknek”

„Kérem, legyen több cuki/álatos hír! Köszönöm!”

Szinte minden híradó végén állatkerti és egyéb cuki hírekkel oldjuk a feszültséget. Szükség is van a bolyhos-tollas barátainkra, hiszen kénytelenek vagyunk háborús helyzetről, választási hazudozásról, gyermekvédelmi botrányokról tudósítani. De igyekezni fogunk, hogy minden falatnyi cukiság bekerüljön a lapba!

„Csak így tovább! Köszönöm a munkátokat!😃”

„Boldog szülinapot🎂 Nagyon jó az újság😀”

„Szerintem nagyon jók vagytok! Sok engem érdeklő (bábszínház, falmászás, Percy Jackson, politika) vagy érintő témáról(autizmus,ADHD) írtatok. Mivel már majdnem felnőttem, ezért már többet tájékozódom más újságokból, de az itteni cikkeket is mindig elolvasom. És nagyon hálás vagy hogy ilyen fontos munkát végeztek!”

Ez a legfontosabb küldetésünk: hogy a most 10 vagy 12 éves gyerekek néhány év múlva magától értetődően nyissák ki a felnőtt újságokat, ugyanolyan napi rutinként, ahogy a Kispolgárt olvassák. Ha ez működik, már nem éltünk hiába.

„Legyen több művészet és garfild vicc.”

„Legyen több kvíz, mindenféle témában!!!”

A hét műtárgya rovatunk meglepően népszerű lett, pedig félig viccből vágtunk bele. (A hét műtárgya egy tévéműsor volt még a komcsi időkben, és arról volt híres, hogy az is elaludt rajta, aki nem volt álmos.) Azon leszünk, hogy mutassunk minél több értékes vagy meglepő alkotást. Kvízekkel is jövünk, ahogy a költségvetésünk engedi, hiszen a kvízhez ajándék is tartozik. Már nagyon sok intelligens gyurmát, könyvcsomagot és éjjeli lámpát postáztunk a nyerteseknek!

Köszönjük a szeretetet, a javaslatokat, a hihetetlenül illedelmes modort, és a kitartó érdeklődést. Miénk a világ legaranyosabb közönsége!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Több mint 400 esethez vonultak ki a tűzoltók karácsonykor

Idén is sikerült felgyújtani ezt-azt az ünnepre, és még előttünk a szilveszter...

Jó reggelt!

Nem lesz ma kellemes odakint.