2 éves a Kispolgár – ezt írtuk a gyerekeknek az egészségről

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Hamarosan a második születésnapját ünnepli a Kispolgár! Vagyis ideje visszatekinteni, hogy milyen cikkeket írtunk idáig. Az elkészült híreknek, interjúknak és elemzéseknek a gyerekek is amolyan szerzőtársai. Hiszen bátran kérdeztek, kitartóan érdeklődtek egyes témák iránt, mi pedig igyekeztünk kielégíteni a kíváncsiságukat.

Az újság indulása óta törekedtünk arra, hogy minden napjukat vidáman indítsuk. Eddig több mint 690 reggeli beköszönő cikk született: ezekben az aktuális időjárásról, névnapokról és jeles évfordulókról is írtunk nekik. Közben gyűjtöttük azokat a fogalmakat, amelyek sokszor szorultak volna hosszú magyarázatra.

A hétköznapokon egyszer sem maradt el az esti híradó (ebből több mint 490-et készítettünk), amelyben igyekeztünk tájékoztatni őket a legfrissebb történésekről Magyarországon és külföldön egyaránt. Délutánonként pedig egy hosszabb képbehozóval jelentkeztünk. Most témakörönként idézzük fel a szülőknek és felnőtt támogatóinknak az eddig elkészült cikkeket. Első részünkben az oktatással kapcsolatos írásainkat ajánlottuk, most pedig összegyűjtöttük, milyen anyagok születtek a mentális és a fizikai egészségről.

Egy kicsit a testről

Az iskolai biológiaóra a legtöbbször nem elég ahhoz, hogy a szerveken, a szöveteken és a sejteken túl a diákok mélyrehatóan is megismerjék a testüket. Pedig élethosszig viszonyuk van vele, és ha időben képesek észrevenni annak jelzéseit, jóval könnyebben őrizhetik meg az egészségüket.

Fotó: Unsplash

Írtunk nekik arról, ami a legtöbbször érinti őket: az iskolai betegségekről, a nátha, az influenza és a koronavírus közti különbségről. Még jóval azelőtt, hogy a 18 év alattiaknak megtiltották az energiaital-vásárlást, felsoroltuk, miért borulnak ki a szülők, ha a gyerekeik a koffeines, színes lötyit isszák. Az iskolákban felbukkanó snüsszözésről, a gyümölcsös, nikotinos és egyáltalán nem veszélytelen vape-ezésről is összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

A gyerekek sokfélék, ki-ki más problémával küzd. A kortársaik között lehetnek ADHD-s gyerekek, autizmussal élők, cukorbetegek vagy epilepsziások – ezért mindegyik állapotról írtunk, utóbbinál egy kis olvasónk tapasztalatairól is beszámoltunk. De elkerülhetetlen volt, hogy beszéljünk a túlsúlyról, az anorexiáról, a menstruáció természetességéről és a diszlexiáról is. Elmeséltük a gyerekeknek, miért üldözik őket a szüleik minden nyáron a naptejes flakonnal.

A sokszor félreértett bőrbetegségről, a vitiligóról szintén hosszabb írást közöltünk, de azt is elmeséltük, hogyan hatnak a frontok a szervezetünkre. Nem maradhatott el, hogy megírjuk, mi történik az ember testében, amikor szerelmes lesz, és hogy mitől „romlik el” a szemünk, amikor szemüvegesek leszünk.

A praktikus információk

Fontos és hasznos, hogy a gyerekek értsék egymást, hogy akár egy kritikusan fontos pillanatban megfelelően segíthessenek. Felsoroltuk, mit kell tenniük esés, sebesülés, kisebb égés esetén, tavaly pedig bemutattuk azt a két gyereket, akik ötévesen, a bajban lévő szüleikhez hívták ki a mentőket és ezzel méltán híressé váltak. Aki higgadtan viselkedik, életet menthet: igyekeztünk tisztázni, hogy milyen esetekben hívhatják a gyerekek a segélyhívót, és mit kell a beszélgetés során feltétlenül elmondaniuk.

Természetesen tágabban is foglalkoztunk az egészségüggyel. Megírtuk, hogy egyáltalán mi az, és hogy miért kell az olvasóknak 18 éves koruk után a társadalombiztosítással foglalkozniuk. Írtunk arról is a gyakran felmerülő kérdésről is, hogy miért fanyalodunk rá nehezebben az egészséges ételekre, és hogy mit okoznak a már a testünkben is jelenlévő mikroműanyagok.

Nincsenek egyedül

A közoktatásnak feladata lenne, hogy megtanítsa a gyerekeknek, hogyan azonosíthatják és kezelhetik az érzéseiket, de legalábbis mondjon valamit az önismeretről, és arról, hogy a diákok mit is nyerhetnek vele. Az ehhez kapcsolódó témákat természetesen feldolgozzuk, de egyéni tanácsot semmilyen körülmények között nem adunk, hiszen az egy másik szakma feladata.

A mentális egészséggel kapcsolatos cikkek végén mindig azt kérjük a gyerekektől, hogy forduljanak egy megbízható felnőtthöz. Itt pedig felsoroltuk, hogy milyen, szakemberek által működtetett chateket és telefonszámokat kereshetnek meg azonnal, ha krízist élnek át.

A legutóbbi felmérések szerint a magyar gyerekek nincsenek jó mentális állapotban, rengetegen szoronganak, sokszor feldolgozhatatlan mennyiségű inger éri őket. Részei a sokszor egyáltalán nem veszélytelen digitális világnak, teljesítenek, rohannak, miközben a társas kapcsolatok dzsungelében kellene helytállniuk. Nekünk arra van lehetőségünk, hogy megüzenjük: nincsenek egyedül.

Fotó: Pixabay

Sok kiskamaszt feszítenek az útközben felmerülő kérdések. Írtunk arról, hogy miért nem baj, ha még nem tudják a választ a „mi leszel, ha nagy leszel?” típusú kérdésekre, és hogy hogyan őrizheti meg valaki a józan eszét az influenszer-kultúrában. Az influenszerség az egyik legnépszerűbb karrierút a fiatalok körében, pedig pár éve még nem is létezett. Pedig a gyerekek a közösségi médiában legtöbbször nem a valóságot látják.

Mi történt még?

Az elmúlt közel két évben született cikkünk arról, hogy

Feldolgoztuk a depresszió, a bullying jelentéseit is, meséltünk arról, hogy milyen hatással lehet egy válás a gyerekre és arról is, hogy mit tehetnek az olvasók, ha valaki iszik a családjukban. Leszögeztük, hogy nincs olyan, hogy megérdemelt pofon.

Írtunk arról, miért veszélyes, ha a diákok ChatGPT-vel barátkoznak, az ugyanis a látszat ellenére rossz tanácsadó. És hogy miért nem érdemes követni a hülye TikTok-trendeket. Elgondolkodtunk olyan, sokak életében jelenlévő témákról, mint a magány, a szorongáscsökkentés, a túlgondolás, a baráti kapcsolatok, a határhúzás fontossága.

Fotó: Pixabay

Hangos, színes, szagos hírek

Természetesen a test és a lélek bonyolultságát mindenféle színes hírrel és magyarázattal is próbáltuk illusztrálni. Felmerültek olyan egyszerű, de nagyszerű kérdések, mint

Megírtunk mindent az ujjropogtatásról, és arról, hogy miért szárazabb a bőr télen. A papírzsepi szélének a recéi sem maradhattak ki. Hírt adtunk arról, hogy a belga hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy ne egyék meg a karácsonyfát, egy olasz falu pedig megtiltotta a lakóinak, hogy megbetegedjenek.

Bízunk benne, hogy a következő két évben is az olvasóinkkal maradhatunk. Köszönjük az eddig figyelmüket és támogatásukat!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Az érzéketlen szülők!

Jó reggelt!

Egy levert szakáll története jut mára.

Ágynak dőlt a fél iskola Balatonkenesén, megalakult a Béketanács – híradó

Továbbá: hírek a tavalyi nyelvvizsgákról, nagyon cuki fókák.