Köd, ónos eső, mínuszok: ezzel készül nekünk mára az időjárás. Nincs jó kedvében, de ettől mi még lehetünk. Főleg a Lórántok és Palik, akiknek névnapjuk van!
Ma huszonöt éve indult el a Wikipédia, először csak angol nyelven. Mára az internet egyik legfontosabb intézményévé vált. A világháló sok szemetet, bajt, bűnt és függőséget hozott az életünkbe, de a bármikor hozzáférhető, közös enciklopédia igazi nagy vívmány. Itt akármiről olvashatsz: a csótányok fajtáiról, a gépfegyverek működéséről, Beethoven szerelméről vagy a Római Birodalom konyhaművészetéről. A Wiki az internet szép arca: bárkinek elérhetővé teszi a tudást, az egész világon.
Illetve majdnem az egész világon. Vannak sajnos olyan sötét helyek, ahol az internetet korlátozza a kormány, mert annyira nem bírja a vitát. Iránban most egyenesen kikapcsolták az internetszolgáltatást, mert a nép felkelt az elnyomó hatalom ellen. Ebben az országban különös, vallásos diktatúra működik, ahol Isten nevében veszik el az emberektől a szabadságot – és lassan az ennivalót, az életet. Iránt az ottani papok, az ajatollahok vezetik. Kegyetlen öregemberek, akik készek ölni a hatalomért. Ebből lett most nagyon elegük az embereknek. Erről a hősies küzdelemről írunk ma többek között.


