Kormányinfót tartott ma Gulyás Gergely miniszter. Arról is beszélt, hogy korábban egyik minisztérium sem tudott arról, hogy Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója bántja a gyerekeket a rá bízott intézményben. Ezt az üggyel kapcsolatos, kedden nyilvánosságra került levélre reagálva mondta. A 2013-ban született levelet gyermekvédelmi vezetők írták az azóta már megszűnt Emberi Erőforrások Minisztériumának. Ebben jelezték, hogy Juhász Péter Pál három kiskorú lánnyal is aggasztó kapcsolatban lehet. Gulyás Gergely szerint valós a levél, ami alapján a rendőrség is vizsgálódott, de végül nem talált semmit.
Az Európai Unió legfontosabb idei választásának tartja a magyar országgyűlési választásokat a Politico. A politikai témájú külföldi lap megjegyezte, hogy az április 12-i voksoláson „szokatlan módon Orbán Viktor miniszterelnökön kívül másnak is van esélye a győzelemre” (vagyis Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének).

Az idős betegek egy része előre betárazza a gyógyszereit, mert fél, hogy hamarosan háború lesz. Erről egy zuglói háziorvos írt. Keczéry Attila András (aki a Magyar Orvosi Kamara titkára) a Facebookon számolt be arról, hogy a kormány háborúval riogató üzeneteinek milyen hatása van. Ezek leginkább arról szólnak, hogy ha nem a Fidesz nyer áprilisban, akkor háború lesz. A háziorvos egyre többször tapasztalja, hogy az idős betegei hónapokra előre igyekeznek gyógyszereket és tartós élelmiszereket felhalmozni. Ha megkérdezi, miért teszik ezt, akkor azt válaszolják neki, hogy a közelgő háború miatt. Ő igyekszik megnyugtatni a betegeit és lebeszélni őket a gyűjtögetésről, mivel „április 13-án ugyanúgy felkel majd a Nap, bárki is győz”. (444)
Hazatért a Nemzetközi Űrállomásról a Crew 11 legénysége. Az űrhajósokat a tervezettnél hamarabb kellett visszahozni a földre, mert az egyikük megbetegedett. Részletek itt.
Forró pillanatok olvasztják a havat a Nyíregyházi Állatkertben, ugyanis az ott lakó tigrisek randizni kezdtek egymással. A szibériai nőstény, Irina az állatkertben született, tavaly ősszel pedig vittek neki egy vőlegényt Németországból. Úgy tűnik, hogy mostanra eléggé megkedvelték egymást, ugyanis a gondozók megfigyelései alapján „elkezdődött a két állat randevúja”. Vagyis könnyen lehet, hogy hamarosan egy kistigrissel bővül a család. Szibériai tigrisből jelenleg csak 400-500 egyed található a vadonban, vagyis az állatkertek sokat dolgoznak azon, hogy a faj ne pusztuljon ki.




