Fidesz

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Fidesz kongresszusa 2023-ban. Fotó: Fidesz / Facebook

Magyar politikai párt, eredeti neve Fiatal Demokraták Szövetsége. 1988-ban alapították joghallgató egyetemisták. A rendszerváltás idején liberális, szabadságpárti szervezet volt, majd néhány évvel később irányt váltott, és konzervatív, jobboldali párt lett belőle. Először 1998-ban nyert választást és adott miniszterelnököt, Orbán Viktor személyében. A 2002-es választást elveszítette, majd 2010-ben került újra kormányra, továbbra is Orbán vezetésével. Ekkor kétharmados parlamenti többséget szerzett, ezzel szinte korlátlan hatalmat, ami lehetővé tette bármely törvény átírását.

Ezután 2026-ig minden választást megnyert, szintén kétharmaddal. Ezt a párt hívei a jó kormányzással és az ellenzék alkalmatlanságával magyarázzák. Kritikusai pedig azzal, hogy a Fidesz tisztességtelen módszerekkel biztosítja hatalmát, például állami pénzből kampányol, és hatósági eszközökkel korlátozza ellenfeleit.

Állandó szövetségese a névleg független Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amely azonban önállóan nem indul választásokon, hanem a Fidesz társutasaként marad életben.

A 2026-os választáson a két évvel korábban létrejött Tisza Párt megsemmisítő vereséget mért a Fideszre, amely az egyharmadot sem érte el. Orbán Viktort Magyar Péter váltotta a miniszterelnöki székben.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Nem igaz, hogy gyereknek minden jó!

Jó reggelt!

Jobbra kettőt, balra kettőt!

Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, kiderült két új miniszter neve – híradó

Nyomozza a rendőrség, hogy tényleg menekítik-e a vagyontárgyaikat a Fideszhez közelálló üzletemberek. Plusz: egymásra találtak a nutriák és a mosómedvék Szegeden.