A boszorkányokról általában múlt időben beszélünk. Régi mesék szereplői, illetve ártatlanul megvádolt nők, akiket a középkorban üldözött az egyház. Ám ma is vannak, akik boszorkányként gondolnak magukra. A mágiával foglalkozó nők hagyománya a huszadik században újraéledt a wicca nevű vallásban. De kik ezek, és mit csinálnak?
A wicca sok mindenben hasonlít a többi valláshoz. Vannak szertartásaik, erkölcsi alapelveik és világmagyarázatuk. Viszont nincsen hatalmi központjuk és vezetőjük, mint a katolikusoknál a Vatikán és a pápa, sem szent könyvük. Egészen sajátos, hogy ez egy olyan vallás, vagy inkább hagyomány, ami elsősorban nőknek szól.
A wicca az 1950-es évektől indul hódító útjára néhány ezoterikus, vagyis a rejtett dolgokról szóló könyv nyomán. Az ezredfordulón már meglehetősen elterjedt, szinte minden nyugati országban nyílnak klubok, boszorkányellátó boltok, és számtalan kiadvány terjeszti a wicca tanokat. Ennek gyökerei egészen az ókori Rómáig, illetve az ősi természetvallásokig nyúlnak vissza, de igaziból modern szerzők fektették le az alapjait. Magyarországon is működnek apró wicca egyesületek.
A legfontosabb alapelv úgy hangzik: tégy, amit akarsz, ha nem ártasz vele. Fontos emellett a természet tisztelete.
A wicca szó maga óangol eredetű, és varázslót jelent.
De mit csinál egy mai boszi?
A wicca szertartások szorosan kötődnek a hold járásához és más csillagászati jelenségekhez. Az egyik fontos ünnep a tavaszi napéjegyenlőség, az Ostara – ami épp március 21-re esik.
A szertartásokban megjelenik a házi oltár, imádságok és meditáció, füstölők, gyertyák és egyéb kellékek. Ezenkívül használnak varázslást is, aminek megint csak megvannak a kellékei: pálcák, kelyhek, gyógynövények. A varázslást a wiccában magick néven emlegetik.
Mivel nincs kötelező, központi előírás, az egyes wicca vallásgyakorlók másképp értelmezik a varázslat fogalmát. Van, aki szó szerint érti, hogy a rituáléval hatást gyakorol a való világra. Mások inkább úgy, hogy a saját elméjüket programozzák vele. A wicca híveinek többsége nem közösségben, hanem egyedül gyakorolja a vallását.
A varázslat általában úgy történik, hogy előbb egy védelmező kört rajzolnak, vagy legalább elképzelik. Majd megidézik a négy őselemet: a levegőt, vizet, tüzet és földet. Ezután varázseszközökkel és szavakkal „energiát gyűjtenek”, és ezt az energiát használják a varázslat céljára. A szertartás végén meghatározott ételekkel és italokkal lazítanak, és megtörik a védőkört.
A wicca a kereszténység előtti, pogány jelképeket is használja, köztük a pentagramot, vagyis az ötágú csillagot. Ezért egyes keresztények ördögtől valónak, sátánistának tartják. De ez csak az ő véleményük, és van, aki szerint a Labubu is ördögi.
Hogyan lehet ez még mindig divat?
Természetesen nincs semmiféle bizonyíték, hogy a varázspálcák működnek, vagy hogy bármi jelentősége lenne a teliholdkor meggyújtott illatgyertyáknak. Ezek pont olyan szertartások, mint a hagyományos vallásokban az ima, a szentáldozás vagy a gyónás. Megerősítik a hitet, rendszert visznek az életbe, segítenek gondolkodni a vallási tanokon és az élet dolgain.
Első hallásra hihetetlennek tűnhet, hogy az internet és a drónok korában egyesek varázspálcákkal bohóckodnak. De ha jobban meggondoljuk, a többi vallásnak sincs konkrét bizonyítéka, mégis fennmaradtak. Viszont a hívők folyamatosan fogynak. Az egyházak egy csomó bűnt, korrupciót, kellemetlen kötelességet cipelnek magukkal.
A wicca az egyik formája az új, egyéni vallásosságnak, amely már nem igényel papot, püspököt és pápát, sőt semmilyen tekintélyt. Ezek nélkül igyekszik biztosítani azt a lelki élményt, amit spiritualitásnak hívnak. Vagyis hogy az életnek van magasabb értelme, célja, és hogy van valamilyen rejtélyes kapcsolatunk a nagy egésszel, az univerzummal. Ezt pedig mindenki úgy próbálja megkeresni, ahogy neki tetszik. Van, aki a szentekhez imádkozik, más meditál, és néhányan pedig varázsolgatnak magukban. A vallásszabadság pedig azt jelenti, hogy egyik sem kötelező, de bármelyiket választhatjuk. Feltéve, hogy másnak nem ártunk – de hát ez a wicca alapszabálya is.
