Orbán Viktor nem lehet többé miniszterelnök. A Tisza Párt módosítaná az Alaptörvényt, vagyis a legfontosabb törvények gyűjteményét. Ebben kimondanák, hogy nem választható miniszterelnöknek, aki már legalább nyolc évig vezette a kormányt 1990-től számítva. Orbán esetében ez összesen húsz évet tesz ki. A szabály egyébként szokatlan Európában, de például az amerikai elnökökre is hasonló előírás vonatkozik.

Idén már szabad lesz a Pride. A Fidesz korábban az Alaptörvénybe írta, hogy a gyerekek védelme érdekében a gyülekezési jog is megtagadható. Erre hivatkozva tiltották be a budapesti Pride felvonulást. Igaz, azt ennek ellenére megtartották, minden addiginál nagyobb tömeggel. Az új kormány ezt a részt érvényteleníti, így a tiltásnak sem lesz többé alapja.
Magyar Péter Lengyelországba látogatott. Az új miniszterelnök előre jelezte, hogy minél hamarabb elutazik Varsóba, hogy a megromlott lengyel-magyar barátságot helyreállítsa. Magyar a lengyel fővárosból Krakkóba is ellátogatott, mégpedig vonattal. Az úton elkísérte többek között Orbán Anita külügyminiszter és Vitézy Dávid közlekedési miniszter is.

Madár miatt késtek a miniszterek. Kapitány István gazdasági, Bóna Szabolcs mezőgazdasági és Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csak később ért Varsóba. Ennek oka, hogy az őket szállító gép előző útján egy madárral ütközött, és emiatt át kellett vizsgálni. A kormánytagok ezért csak egy órával később szállhattak fel.
Birkanyíráson járt Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere a főváros egyetlen juhászát kereste fel, aki a Mocsáros nevű természetvédelmi területen dolgozik. Ez Budapest egyik legnagyobb védett zöldterülete. Itt él a magyar tarsza, ami egy különösen pufók szöcskefaj.



