Lecsaptak a veszélyes büfékocsikra, kész a lop-stop törvény – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az országgyűlés előtt az uniós pénzek ügye. Magyar Péter miniszterelnök kedden késő este jelentette be, hogy benyújtottak egy nagy törvénycsomagot, vagyis a parlament hamarosan szavazhat róla. Ez kell ahhoz, hogy Magyarország megkapja az EU-tól azokat az ezermilliárdokat, amiket eddig visszatartottak. A törvénycsomag főleg korrupcióellenes, tehát a lopást kizáró módosításokat tartalmaz.

Mozgó büféket vizsgált a fogyasztóvédelem. Elkezdődött a strandszezon és a fesztiválok, és ezzel a teherautós kifőzdék, lángosozók szezonja. A fogyasztóvédelmi hatóság 413 ilyen kocsinál hajtott végre ellenőrzést, körülbelül minden ötödiknél találtak valami problémát. Volt, ahol csak a jármű állapotát kifogásolták, de sok helyen lejárt hozzávalókból dolgoztak, vagy nem tartották tisztán a konyhát. Ilyenkor a hatóság bírságot szab ki, de akár el is veheti az engedélyt. (MTI)

Autós üldözés volt Budapesten. Egy sofőr szabálytalanul használta a buszsávot, de a rendőrök jelzésére nem állt meg, hanem menekülőre fogta. Előbb áthajtott az elvileg lezárt Lánchídon, majd a budai Várban nekiment két motoros rendőrnek és egy rendőrautónak. Ezután elfogták. Egy rendőr könnyebben megsérült. Valószínű, hogy a szökevénynek más takargatnivalója is volt, és azért próbált meglépni. (Rendőrség)

Új szóvivője van a mentőknek. Győrfi Pál hosszú ideig volt a mentőszolgálat arca, de az új egészségügyi miniszter, Hegedűs Zsolt leváltotta őt. Hegedűs szerint Győrfi sohasem ismerte el, ha a mentők hibáztak, és ez nem helyes hozzáállás. Győrfi utódja Szűcs Brigitta lesz, aki szintén mentősből lett szóvivő.

Győrfi Pál volt mentős szóvivő és utódja, Szűcs Brigitta. Fotó: Győrfi Pál

Zavargás tört ki Észak-Írországban. Belfast városában egy bevándorló megkéselt egy embert. A tettest elfogták, de a helyi idegenellenes aktivisták tüntetést szerveztek, ami erőszakossá vált. A zavargók autókat és épületeket gyújtottak fel.

Súlyos csapásokat mért Ukrajna Oroszországra. A saját gyártású Flamingó drónok csaknem ezer kilométerre lévő célpontokat semmisítettek meg: egy olajfinomítót és egy hadiipari gyárat találtak el. Eközben az orosz hadsereg ellátását is folyamatosan támadják. Moszkva mellett pedig autóbomba végzett egy magas rangú orosz tábornokkal. Elemzők szerint jelenleg az ukrán fél áll jobban a háborúban, ami több mint négy éve folyik.

Ukrán drón igyekszik célja felé Oroszország felett. Fotó: X

Megjött a hidegfront. A Dunántúlon már napközben is eleredt az eső, késő estére viszont bárhol leszakadhat az ég. Előfordulhat jégeső is, akár egész nagy jégdarabokkal. De sajnos a csapadék így sem hozza helyre az eddigi szárazságot. Az idei év eddig különösen vízhiányosnak ígérkezik, az új kormány ezért is tartja egyik fő feladatának a vízgazdálkodás újraszervezését.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Pénteken jön a Mozgás Éjszakája

Ingyenesen kipróbálhatsz egy csomó sportágat az ország 90 pontján

Csütörtökön indul az eddigi legnagyobb és leghosszabb foci-vébé

A leglelkesebbek több mint száz meccset nézhetnek majd meg.

Jó reggelt!

Ismerjétek meg a zempléni születésű filmgyárost, aki nélkül ma nem is létezne Hollywood.