A Tisza Párt kormányában már lesz környezetvédelmi minisztérium. Ezt Gajdos László volt állatkertigazgató vezeti. És az új kormány már az első ülésén elindította a vízmegtartás programját. A víz az egyik legfontosabb témájuk lesz.
De mit jelent ez, és miért sürgős?
Magyarország elég jó helyen van. Két nagy folyónk, a Duna és a Tisza rengeteg vizet szállít, és a klímaváltozás kezdetéig csapadékkal sem álltunk rosszul. Télen hó esett, máskor pedig eső. Ez a vízbőség viszont olyan szokásokat és módszereket alakított ki, amelyek már nem tarthatók fenn.
A Tisza eredetileg kanyargó, időnként hatalmas területet elárasztó folyó volt. Körülötte mocsarak, lápok, időszakosan elárasztott legelők terültek el. Már a 19. században elkezdték kiegyenesíteni: átvágták a kanyarokat, amelyekből holtágak lettek, és gátak közé szorították a folyót. Ennek két célja volt: az ártereken megindulhatott a növénytermesztés, és a hajózás is egyszerűbbé vált. Ám cserébe a föld szárazabb lett.
A szántóföldeket vízlevezető árkokkal vették körül, hogy a belvizet, vagyis a nagy esők és a hóolvadás után a földön megálló vizet minél gyorsabban a folyókba vezessék, és az ne akadályozza a munkát. Lecsapolták a valaha óriási mocsarakat is, vagyis kifolyatták belőlük a vizet, hogy ott is lehessen gazdálkodni és építkezni.
A huszadik században, különösen a szocializmus évtizedeiben megtörtént a mezőgazdaság gépesítése – vagyis elterjedtek a traktorok. Ezekről írtunk már részletesen. A rendszeres traktoros szántásnak viszont volt egy hosszú távú következménye. A termőföld alatt, nagyjából harminc centi mélyen kialakult egy betonkemény réteg a gépek súlyától és az eke munkájától. Ezt hívják eketalpnak. Emiatt a föld nem tud mélyen átnedvesedni a legnagyobb esőkben sem. A víz lefolyik róla, mint egy üveglapról.
Aztán elfogyott a víz.
A klímaváltozással nagyot csökkent a csapadékmennyiség. Szinte egész nyarak teltek el jelentősebb eső nélkül. A folyók átrohannak az országon, így azok nem segítenek. Az eső napok alatt távozik a földekről. Magyarország már nem tud úgy működni, ahogy korábban. Az öntözés pedig nem megoldás, mert a legtöbb helyen nincs is rá lehetőség – és mert nincs elég víz!
Ezt a gazdák vették észre először, és sokfelé maguk próbáltak tenni ellene. Például törvényellenesen eldugaszolták az árkokat. De ez nagyon apró lépés egy katasztrófában. Most az új kormány azt ígéri, hogy országosan cselekszik a vízmegtartásért.
Évtizedes munka lesz
Ez elsősorban azt jelenti, hogy víztározók kellenek. Persze ilyenkor általában nem ásnak egész tavakat, hanem alkalmas medreket, mélyedéseket keresnek, ahová hóolvadáskor vagy zivatarokban a vizet irányítani lehet. Régi ötlet az ország visszamocsarasítása is. Vagyis kijelölni területeket, amiket hagynak elázni. Persze a mocsár nemcsak egy vizes terület, hanem növények és állatok életközössége is. Ezeket részben segíteni kell, részben hagyni, hogy éljék világukat.
Mindez sok pénzbe kerül, és nem fogja visszahozni a régi időket. Alkalmazkodni is kell, elsősorban a mezőgazdaságnak. A nagy vízigényű növények, például a kukorica nem fog mindenhol megélni, és más, szárazságtűrő terményekre kell átállni. És az ipar vízfelhasználását is át kell gondolni, például az akkugyárakat.
Ezenkívül az sem kizárt, hogy a hatékony vízgazdálkodás nemzetközi vitákhoz vezet. A rajtunk most átrohanó Duna és Tisza vize Szerbia és Románia kincse is. Ha mi ebből többet tartunk meg, mint eddig, az nekik okozhat gondokat.
Az elmúlt évtizedekben a vízgazdálkodással szinte egyáltalán nem foglalkoztak a kormányok. A most elkezdődő munka sem érhet véget néhány év alatt. Ezzel folyamatosan dolgozni kell, és az eredménye is évtizedek múlva lesz igazán értékes.
