Történelmi döntést hozott nemrég egy argentin bíróság. Kimondta két aranyhalról azt, hogy ők valójában érző lények, akiket saját jogok illetnek meg.
A két hal, Fede és Magui, egy szusibár kirakatában sínylődött egy pici akváriumban. Ráadásul folyamatos zajban éltek és tűzött rájuk a Nap. Egy állatvédő szervezet megelégelte a dolgot, és bírósághoz fordult. A bíró pedig az állatvédőknek adott igazat, így a halakat azonnal kiköltöztették a szűkös helyről. Új otthonuk egy hatalmas, 2500 literes akvárium lett az állatvédő szervezet egyik önkéntesénél, ahol végre boldogan úszkálhatnak.

A bíróság ráadásul kimondta azt is, hogy a halak nem tárgyak vagy egyszerű tulajdonok, hanem jogalanyok. Ez azt jelenti, hogy a törvény előtt is számít a jóllétük. Argentínában egyébként nem ez az első ilyen eset, 2014-ben egy Sandra nevű orangután kapott hasonló jogokat az itteni bíróságtól.
De nyugi, ez nem jelenti azt, hogy mostantól tilos otthon halat tartani, az argentin döntés nem terjed ki a magyar akváriumokra. Viszont arra mindenképp felhívja a figyelmet, hogy minden hobbiból tartott háziállat érző lény, akinek kötelező tiszteletben tartani az igényeit. És persze megfelelő körülményeket kell biztosítani a számára. Ezért írtuk le sokszor, hogy a háziállat hatalmas felelősség, és érdemes alaposan végiggondolni, mire vállalkozol, mielőtt hazaviszel egyet.


