Családi napok kerekedtek Azahriah, illetve Sebestyén Balázs szigetes koncertjeiből.
Az egyik fellépésen hazai zenészek adták elő az éppen 80 éves Bródy János dalait. Azahriah a Ha én rózsa volnékot énekelte el, és egy kis csavart is vett az előadásba, ugyanis az édesanyjával közösen állt színpadra. Róla lehet tudni, hogy korábban zenekarban játszott, de nem ebből él: hivatásos katona és kétszer is szolgált már békefenntartóként.
A Szigeten Sebestyén Balázs műsorvezető is fellépett. Neki létezik egy színpadi karaktere, DJ Oti, aki 90-es évekbeli slágereket játszik. Sebestyén ezzel a műsorral lépett fel egy hatalmas, 65 ezer fős tömeg előtt.
Egy ponton viszont elcsendesedett a koncert, ugyanis a műsorvezető felhívta a színpadra a 17 éves fiát, Benettet és közösen adták elő a Tavaszi szél című népdalt, miközben a háttérben Freddie Mercury budapesti előadása ment.
„Beninek megígértem, hogy ha egyszer összejön ez a történet, és csinálok egy nagykoncertet, akkor feljön velem a színpadra, és fogunk egyet együtt zenélni, mivel tízéves kora óta dobol, és közben teljesen magától megtanult gitározni is. Eljött ez a pillanat. Nagyon ritkán mutatok valamit a magánéletemből, de arra gondoltunk, hogy ez egy olyan pillanat” – mondta a színpadon a műsorvezető. Itt lehet megnézni a közös dalt:
Címlapi kép: OnStage/YouTube


