A Tisza Párt szinte összes képviselője aláírta azt az ajánlást, amivel Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét javasolják köztársasági elnöknek. A Parlamentnek ma hivatalosan benyújtott papírt egyedül az ideiglenes elnök, Forsthoffer Ágnes nem írta alá. A Fidesz nem jelölt senkit a posztra, a Mi Hazánk pedig Tóth Máté jogászt ajánlja államfőjelöltnek. Az Országgyűlés kedden délután szavaz az új köztársasági elnökről.
A hatóságok még mindig nem adták vissza a Fidesztől lefoglalt szervereket, továbbra is vizsgálják azokat. Az ügyészség hűtlen kezelés gyanúja miatt foglalta le július végén a párt számítógépeit. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) költéseit nézik át, az NKA ugyanis a választási kampányban 17 milliárd forintot osztott szét azoknak, akik a Fidesz mellett kampányoltak. Az ügy kapcsán már több politikus is előzetes letartóztatásban van.

Részleges napfogyatkozás lesz látható szerda este Magyarországon. A kora esti órákban a Hold a Nap jelentős részét eltakarja majd. A jelenség a leglátványosabb a nyugati országrészben, Sopron környékén lesz majd. Itt akár a Nap 86 százalékát is kitakarhatja majd a Hold. Nagyon fontos viszont, hogy a napfogyatkozást csakis olyan védőszemüvegben szabad nézni, amit direkt erre ajánlanak a szakértők. Ugyanis komoly látáskárosodást szenvedhet az, aki hosszan a Napba néz.

Annyira kevés újságírót engedtek be a volt külügyminiszter sajtótájékoztatóira, hogy az üres székeket a minisztérium munkatársaival töltötték fel. A 444 információi szerint a független sajtó kizárása után a Külügy a saját dolgozóit ültette be az 50-60 fős konferenciaterembe, hogy az élő közvetítéseken úgy tűnjön, hogy hatalmas az érdeklődés Szijjártó Péter miniszter mondandójára. A kirendelt tisztviselőknek a kezdés előtt fél órával csendben el kellett foglalniuk a helyüket, és addig nem állhattak fel, amíg a miniszter el nem hagyta a termet.
Eltűnt a Duna medréből egy újonnan felfedezett, feltételezhetően második világháborús robbanótest. Budapest XXII. kerületében valaki bejelentette, hogy vélhetőleg egy tüzérségi gránátot talált az apadó mederben. De mire a tűzszerészek kiértek a helyszínre, a robbanótestnek lába kélt. Vélhetőleg valaki magához vette. A hatóságok nyomatékosan figyelmeztetnek, hogy a régi robbanóeszközök életveszélyesek. És azt is kérték, hogy aki megtalálta, semmiképpen ne mozgassa vagy próbálja szétszerelni, hanem jelentse be a rendőrségen.

Minden harmadik hazai játszótéren talált valami szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság. A szakemberek több mint 3000 játékot vizsgáltak át a közterületeken, óvodákban, valamint szállodákban és játszóházakban. A helyszínek 37 százalékánál állapítottak meg szabálytalanságot vagy jogsértést. Ezek többsége az elmaradt karbantartás vagy a biztonsági szabályok be nem tartása volt. A hatóság eddig 14 millió forint bírságot szabott ki a játszóterek fenntartóira.

Kiderült, hogy a Dunát átúszva jutott el a Kossuth téri metróállomásra az óriási döbbenetet keltő vaddisznó szombaton. Az úszó malacról videó is készült. A szakértők megerősítették, hogy bár az alkatuk alapján kevesen gondolnák, de a vaddisznók kitűnő úszók, és remekül tudnak alkalmazkodni bármilyen környezethez. Ha pedig egyszer veled is szembejönne egy vaddisznó valahol, a legjobb döntés, ha gyorsan sarkon fordulsz és eltávolodsz az állattól.

A kiemelt képen középen a leendő köztársasági elnök, Baka András látható Bujdosó Andreával, a Tisza Párt frakcióvezetőjével és Magyar Péter miniszterelnökkel. Kép: Facebook/Magyar Péter


