Honnan tudja a medve, mikor kell téli álomra hajtania a fejét?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a legfontosabb jel a medvéknek a téli álom kezdetére egyszerűen a hőmérséklet. Amikor elég hideg van, a medvék felkészülnek a télre. Egy új kutatás szerint azonban a történet ennél bonyolultabb.

Amerikai kutatók azt vizsgálták, milyen jelek befolyásolják az amerikai fekete medvék téli álomhoz kapcsolódó viselkedését. Ehhez négy vadon élő, vemhes nőstény medvét figyeltek meg. A kutatók több mint 22 ezer órányi videofelvételt elemeztek ki.

Összesen 45 különböző viselkedést figyeltek meg, majd azt keresték, hogy ezek hogyan függenek össze a környezet változásaival.

Amellett, hogy mennyire van hideg vagy meleg, az is számít, milyen hosszúak a nappalok, azaz, hogy mennyi ideig van világos.

Fotó: jolanchapin / Pixabay

A téli nyugalom kezdetén főként a hőmérséklet számított. Amikor azonban más időszakokat vizsgáltak – például azt, amikor a medvék a tél előtt még sokat táplálkoznak, vagy amikor tavasszal előbújnak –, a hőmérséklet és a nappalok hossza együtt is fontos szerepet játszott.

Ez olyan, mintha a medvéknek egyszerre lenne egy saját hőmérőjük és egy természetes naptáruk.

Arról, hogy miért is nem eszik meg az alvó medvéket más ragadozók, itt írtunk.

A téli nyugalom előtt a medvék egyébként különösen aktívak, és rengeteget esznek. Ennek fontos oka van: a hideg hónapokban sokkal kevesebbet mozognak és táplálkoznak, ezért előre kell felkészíteniük a szervezetüket.

A kutatás azért is fontos, mert az éghajlat változása megzavarhatja a medvék a természetes jelzéseit. A nappalok hossza az év során kiszámíthatóan változik. A hőmérséklet viszont a klímaváltozás miatt egyre szokatlanabbul alakulhat. Előfordulhat például, hogy az évnek abban az időszakában, amikor már rövidebbek a nappalok, a korábbiaknál jóval melegebb az idő.

És ez problémát okozhat. A megváltozott időzítés hatással lehet arra is, hogy mikor keresnek táplálékot, mikor bújnak elő, és mikor kerülnek kapcsolatba az emberekkel. Tehát télen is előkerülhetnek ébren lévő medvék, de nem érdemes rájuk förmedni, hogy miért nem alszanak. (Kispolgár / Popsci)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk

Garfield

Méghogy senki!

Jó reggelt!

Nem hiányzik még egy csapás!