Ha minden igaz, munkaszüneti nap lesz december 24.

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Tisza Párt három képviselője benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely szerint munkaszüneti nap lenne december 24-e. Most nem az, a jogszabályok szerint a Szentestét követő két napon nem kell dolgozni.

Ez egyben azt is jelenti, hogy több százezer magyar dolgozik még december 24-én is, hogy utána hazarohanjon, takarítson még egy kicsit, főzzön egy rakás emberre, vendégeket fogadjon, felállítsa a karácsonyfát (ha bele kell faragni az állványba, az még rosszabb) és így tovább. A legtöbb felnőtt elképesztően elfárad Szentestére, még akkor is, ha ezt igyekeznek leplezni a családi ünneplés alatt.

Fotó: Unsplash

A kormány csinálhat olyat, hogy a 24-ét pihenőnappá nyilvánítja, vagyis aznap nem kell dolgozni, de az egyik előtte lévő szombaton igen. Ezeket amúgy „ledolgozós” szombatoknak is szoktuk hívni.

Már korábban is felmerült, hogy a 24-e lehetne munkaszüneti nap. De arra általában az volt a válasz, hogy a gazdaság sokat veszítene, ha arra a napra „leállna” az ország. És nem olyan egyszerű csak úgy még egyet hozzáadni a törvényben előírt 11 munkaszüneti naphoz.

Ráadásul a cégeknél is más lenne a helyzet. Ha egy 0-24 órán át üzemelő boltnak így is, úgy is muszáj beosztania valakit karácsonykor pakolni, egy munkaszüneti napon pótlékot kellene neki fizetnie.

Fotó: Unsplash

De nagyon nem mindegy más, folyamatosan működő szolgáltatás esetében sem, hogy mikor van munkaszüneti nap. A kórházak, éttermek, szállodák, a MÁV és egyéb közlekedési vállalatoknak is tudniuk kell, hogy mire számítsanak és mennyi emberrel kell működniük.

A Tisza Párt képviselői azzal indokolták a törvényjavaslatukat, hogy a szenteste a szeretet, a béke és az egymás iránti figyelem napja, amelynek érdemes tiszteletben tartania a karácsony keresztény eredetét és azt is, hogy milyen fontos nap ez a hívő embereknek. A képviselők szerint ezt az ünnepet méltón, nyugodtan és közösségben kell megélni.

Azt javasolják, hogy december 24-én az üzletek (egyes kivételekkel) zárva tartsanak. Vagyis minél több kereskedelemben dolgozó ember maradhasson otthon aznap. Kivételt jelentenek azonban

  • a vendéglátó üzletek,
  • a szálláshelyek,
  • a virág-, az édességüzletek,
  • a benzinkutak,
  • a vasútállomásokon, buszpályaudvarokon, reptereken és benzinkutakon belül működő üzletek.

Ha a parlament elfogadja a módosítást, már az idei szenteste is munkaszüneti nap lehet.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mi a dolga a Médiatanácsnak?

Nem is gondolnád, hogy milyen fontos hatása lehet egy hatóságnak a te életedre is.

Együtt könnyebb: így dolgoznak össze a halak, ha zavaros a víz

Érdekes viselkedést figyeltek meg a tüskés pikóknál.

Jó reggelt!

Hol rejtőznek Magyarországon a legszínesebb kerítések?