Sokat hallhatsz mostanában arról, hogy az állam nem bánik jól a rábízott gyerekekkel. Nemcsak az elhíresült Szőlő utcai javítóintézetben, hanem például a bicskei gyermekotthonban is történtek olyan megbocsáthatatlan bűnök, amit felnőttek követtek el gyerekekkel szemben. A hírekbe legtöbbször csak a legsúlyosabb esetek kerülnek, de a bántás többféle lehet. Ide tartozik az is, ha az állam gondozásában élő gyerekeket elhanyagolják, nem kapnak elég figyelmet, vagy nem kapják meg a nekik járó oktatást.
Jelenleg Magyarországon 23 ezer tizennyolc éven aluli gyerek és fiatal él valamilyen intézményben vagy nevelőszülőknél. Utóbbi azt jelenti, hogy felnőttek a saját otthonukba fogadnak egy vagy több állami gondoskodásban élő gyereket. Emiatt pedig fizetést kapnak az államtól.
Nem a gyerekek hibája, hogy állami gondoskodásba kerültek
A legtöbb gyerek nem azért kerül állami gondoskodásba, mert valami rosszat csinált. Sokkal inkább azért, mert a családjuk nem akart vagy nem tudott gondoskodni róluk. Vannak köztük, akiket otthon is bántottak, ezért a hatóságok jobbnak látták, ha máshol helyezik el őket. Mások elvesztették a szüleiket. Olyan gyerekek is élnek állami gondoskodásban, akiket szerettek volna otthon nevelni a szüleik. De annyira rossz körülmények közt éltek, hogy az állam kiemelte a gyerekeket ezekből a családokból.
Néhány napja volt az állami gondoskodásban élő gyerekek napja. Ennek kapcsán megkérdezték őket, hogy valójában mit szeretnének, mivel lehetne könnyebbé és jobbá tenni az életüket. A gyerekek 16 pontban foglalták össze, hogy mire lenne szükségük. Ezzel pedig üzentek mindenkinek, akik foglalkoznak velük. A politikusoktól kezdve a gyermekvédelemi dolgozókig, sőt, voltaképp mindenkinek szeretnének üzenni ezzel a 16 pontos kiáltvánnyal. Azt szeretnék elérni, hogy a rendszer nem csupán fizikai ellátást, hanem valódi biztonságot, megértést és esélyt nyújtson nekik.
Nemcsak a testi, hanem a lelki és mentális jóllétükre is figyelni kellene
A fiatalok leírták például, hogy egy gyermek felnevelése messze nem abból áll, hogy napi háromszor enni kapnak és tiszta ruhákban járnak. Ezért a legfontosabb kérésük az, hogy az állam tegyen meg mindent, hogy a gyerekek otthon maradhassanak, ha szeretetben nevelik őket. Hogy támogassák a szülőket, vagyis, hogy szegénység miatt egy gyereket se kelljen elszakítani a családjától. Ha pedig mégis ez történik, a hatóságok tegyenek meg mindent, hogy a kapcsolat valamilyen módon megmaradjon a család és a gyerekek közt.
Különösen fontosnak tartják a nevelőszülők kiválasztását. A gyerekek azt kérik, hogy olyan felnőttek inkább ne legyenek nevelőszülők, akik csak a pénzért csinálják ezt. Olyan felnőtteket szeretnének maguk körül tudni, akik nemcsak ésszel, hanem szívvel is nevelnek. Olyanokat, akik türelemmel, tisztelettel fordulnak feléjük még a legnehezebb helyzetekben is.
Ugyanilyen lényeges elvárásuk a bántalmazás minden formájának teljes elutasítása, tiltása. Valamint elvárják, hogy ne legyenek megkülönböztetve sem bőrszín, sem származás alapján. Szeretnék, hogy legyenek független gyerekképviselők, akik az ő érdekeiket képviselik. És azt is, hogy hozzáférhessenek különböző lelki és mentális segítséghez, ha erre van szükségük. A fiatalok arra kérik a hatóságokat, hogy ne csak a tárgyi körülményeket ellenőrizzék, amikor a jóllétüket vizsgálják. Hanem nézzék meg azt is, hogy miként bánnak velük a mindennapokban.
Sok gyerek csak rövidebb ideig él állami gondoskodásban, mert előfordul, hogy a család helyzete változik és a hatóságok biztonságosnak ítélik meg, hogy hazamehessenek. De vannak gyerekek, aki egészen a nagykorúságukig család nélkül élnek. Ma az sincs megnyugtatóan elrendezve, hogy mi történik azokkal, akik 18 évesek lesznek. Az állam szerint már meg kellene állniuk a saját lábukon. De a tapasztalat az, hogy erre nagyon sokan nem képesek közülük.
