Halloweenkor valami egészen fura dolog történik: sokan önként néznek rémisztő filmeket, szörnyekkel díszítik a lakást, esetleg ijesztegetik egymást. Sikítás, erős szívdobogás, de újra és újra át akarják élni.
Pedig a félelem nem tartozik a jóféle érzelmek közé. Evolúciós oka van, arra szolgál, hogy figyelmeztessen bennünket egy leselkedő veszélyre. De ha nem jó parázni, akkor mégis miért szeretik sokan a Halloweent, amiben önként keressük a borzongást? Mi történik az agyunkban, amikor egyszerre félünk és szórakozunk?
Halloween egyébként az ősi kelta samhain ünnepéből ered. Ez a téli sötétség beköszöntét jelentette. Úgy vélték, hogy ilyenkor a legvékonyabb a határ az élők és a halottak világa között. Innen ered a jelmezbe öltözés: azért csinálták, hogy azokkal megtévesszék a vándorló szellemeket. Később a VIII. században a katolikus egyház is valamilyen formában átvette az ünnepet. November 1-jét mindenszenteknek nevezte. Angolul ennek előestéje az „All Hallows’ Eve” volt. Rövidített formája lett a Halloween elnevezés.
Az agyunk nem mindig tud különbséget tenni
És hogy miért esik jól a szándékos paráztatás? Az agyunk, ha veszélyt érzékel, riasztja a szervezetünket. Ebben fontos szerepe van az agy amigdala nevű részének, amiben többek közt a fenyegetéseket érzékeli az agyunk.
Például, ha meglátnánk egy nagy barnamedvét, a testünk felkészülne arra, hogy meneküljünk vagy védekezzünk. Gyorsabban ver a szívünk, szaporábban vesszük a levegőt, megfeszülnek az izmaink. Erről a jelenségről írtunk már nektek korábban. Pontosabban arról, hogy szorongással küzdőknél ez a menekülés/védekezés mód tévesen is bekapcsol sokszor.
Szóval ezek a testi dolgok életmentőek lehetnek. Csakhogy akkor is hasonlóan reagálhatunk, ha egy horrorfilmben látunk valami rémisztőt. Még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy a szörny nem fog kimászni a képernyőből.
És itt kezd érdekessé válni a dolog: ha biztonságban vagyunk, a félelem akár szórakoztató is lehet.
Kutatás a kísértetházban
2020-ban dán kutatók egészen különleges kísérletet végeztek. Beküldtek embereket egy kísértetházba, ahol színészek ijesztgették a látogatókat. A résztvevőkön volt pulzusmérő, a kutatók pedig figyelték a reakcióikat, és megkérdezték, mennyire féltek és mennyire élvezték az élményt.
Kiderült, hogy a félelem és a szórakozás között furcsa kapcsolat van.
Ha valami egyáltalán nem ijesztő, könnyen unalmassá válik. Ha viszont túlságosan félelmetes, akkor már nem élvezzük. A kettő között azonban létezik egy pont, amikor éppen annyira félünk, hogy az izgis.
Vagyis egy szellemvasút akkor a legjobb, ha van mitől sikítani, de azért nem forgolódunk tőle három napig álmatlanul, feloltott lámpákkal.
Már kisgyerekként is szeretünk borzongani
A félelemmel való játék nem a horrorfilmekkel kezdődik.
Egy 2025-ben megjelent kutatásban sok szülőt kérdeztek arról, milyen ijesztő, de szórakoztató tevékenységeket szeretnek a gyerekeik. A válaszok alapján a gyerekek 93 százalékának volt ilyen. Persze nem feltétlenül egy zombis horrorfilmet néztek a kicsik. Ide tartozhat a bújócska, fogócska, egy izgalmas mese (és valljuk be, a régi mesék nagy része igazán hajmeresztő). De a hullámvasút vagy akár egy olyan videojáték is, amiben veszélyes helyzetekből kell kimenekülni.
A bújócskában például pontosan tudod, hogy a barátod keres. Mégis izgatottan figyelsz, amikor közelednek a léptei. Aztán amikor megtalál, egyszerre sikítasz és nevetsz.
Akkor jó, ha a vége jó
Az ijesztő élmények egyik legjobb része gyakran az, amikor véget érnek. Egy félelmetes videojátékban sikerélményt adhat, ha legyőzzük a szörnyet. És mindig legyőzzük, nem nagyon van olyan játék, ahol tehetetlenek vagyunk.
De van egy ennél érdekesebb magyarázat is. Egyes kutatók szerint az ijesztő történetek képzeletbeli gyakorlópályák. Olyan veszélyes helyzeteket élhetünk át bennük, amikkel a valóságban remélhetőleg soha nem találkozunk.
Érdekes volt a koronavírus-járvány után egy kutatás. Ebben arra jutottak, hogy a horrorfilmek kedvelői bizonyos szempontból jobban viselték a járvánnyal járó lelki megterhelést. Persze ez nem azt jelenti, hogy a horrorfilmektől keményebbek leszünk lelkileg. Lehet az is, hogy eleve azok szeretnek ilyen filmeket nézni, akik könnyebben kezelnek bizonyos félelmetes helyzeteket. A tudósok még most is vizsgálják, pontosan milyen szerepet játszhatnak az ijesztő történetek az érzelmeink kezelésében.
És ha valaki egyáltalán nem szeret félni?
Van, aki imádja a horrorfilmeket, más már a filmelőzetestől is rosszul alszik. Van, aki gondolkodás nélkül felül a hullámvasútra, más inkább a földről integet.
A félelemre ugyanis nem mindenki reagál ugyanúgy. Ami az egyik embernek kellemes izgalom, az a másiknak már túl sok lehet.
A lényeg éppen az, hogy az ijesztő élményt mi magunk választjuk, és lehetőségünk van abbahagyni. Soha ne paráztasd túl magad, ha neked az kellemetlen. Még Halloween kedvéért sem.
Ha viszont szereted a rémisztgetős filmeket, már tudsz arra válaszolni, hogy miért. Az agyad és a tested néha szívesen játszik a veszéllyel. De csak akkor, ha közben azért tudod: a szörnyek ott is maradnak a képernyőn.
