2024 decemberében újra kinyit a Notre Dame 

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy év múlva újra kinyithatja kapuit a Notre Dame. Párizs egyik legfontosabb nevezetességének egy részét 2019 áprilisában emésztette fel a tűz. A székesegyház fából készült tetőszerkezete és a huszártorony teljesen megsemmisült. A tűz pontos okát máig nem tudják, a nyomozók rövidzárlatra gyanakszanak. 

A Notre Dame felújítási munkálatai pénteken mérföldkőhöz érkeztek, hivatalosan is megerősítették, hogy egy év múlva, 2024. december 8-án újra nyitja kapuit a templom. Asztalosok és szakértők azon dolgoznak, hogy pontosan ugyanolyan legyen, olyan technikával készüljön, mint középkori felállításakor. Akkor az építkezés majdnem 200 évig tartott, 1345-ben fejezték be.

Az eseményt nagyon sokan várják, nemcsak a hívők, hanem a székesegyházban dolgozó papok, idegenvezetők, kóristák, akik otthontalannak érezték magukat a tűzeset után. 

A kivitelezők reménykednek, hogy a jövő nyári olimpiai játékokra Párizsba látogatók kívülről már láthatják az elkészült épületet, és már csak benti munkák maradnak hátra. Mint például Franciaország legnagyobb hangszere, a 800 sípos orgona hangolása, ami túlélte a tüzet, de a szennyeződés miatt helyre kellett hozni. 

(AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield!

Mici jó fej...

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.