Lassabban öregszik, aki a zöldben él

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Sok kutatás bizonyította már, hogy a zöld környezet jót tesz az egészségnek. Jobban működik az immunrendszer, kevesebb az infarktus, ritkább a migrén. Általában sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak azok, akiket természet vesz körül. (Most persze emberekről van szó, a szarvasokat nem kérdezték.) Az egyik amerikai egyetem nemrég azt is felfedezte, hogy a sejtjei is lassabban öregszenek annak, aki erdős, parkos környezetben él.

Azt, hogy milyen gyorsan öregszik a sejt, a benne lévő kromoszómák végén lévő úgynevezett telomérák hosszával mérik. Amikor egy sejt osztódik, ezek a telomérák rövidebbek lesznek. Egy sejt akkor tekinthető fiatalnak, ha még keveset osztódott, tehát a telomérái hosszabbak, mint a már sokat osztódott idősebb sejteké. A kutatók most azt vették észre, hogy azok, akiknek a lakóhelye a zöldben van, hosszabb telomérákkal rendelkeznek, mint azok, akiket beton vesz körül.

Ennek egyébként a tudósok szerint az az oka, hogy az erdők, parkok egészségesebb életmódra bírják az embereket. Sokkal gyakrabban kirándul, kertészkedik, gombászik, magyarul jóval többet mozog az, aki közel él a természethez. Az is jobban meghozza a kedvet a mozgáshoz, hogy zöld környezetben frissebb a levegő és hűvösebb is van, mint máshol. A több mozgással több oxigén jut a szervezetbe, gyorsabb az anyagcsere is, ez pedig mind jó hatással van a telomérák hosszára. Tehát ha több a zöld, több a mozgás, és ettől fiatalabbak a sejtek.

(theGuardian)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Nyilvánosak a kórházi fertőzések adatai, egy tehén miatt állt a forgalom Budapesten – híradó

Hatvanpuszta építésze szerint nincs ott semmiféle luxus, jövő héten esővel érkezik az ősz.

Sáskajárás Magyarországon?

A szárazság és a hőség előbb-utóbb elhozza a sáskákat is.

Honnan tudja a medve, mikor kell téli álomra hajtania a fejét?

Amikor beköszönt a hideg, sok medve lassan visszahúzódik barlangjába és megkezdik téli nyugalmukat. De vajon honnan tudják, hogy eljött az idő?