Nemrég írtunk nektek arról, hogy komoly kutatások is igazolják, hogy a mai világ alapvetően nem tesz jót a gyerekek mentális és lelki egészségének. Minden ötödik gyerek érzi azt, hogy magányos, és minden harmadik azt, hogy lehangolt. Teljesen természetes, hogy ilyenkor az ember valami kapaszkodót keres. A legjobb persze az lenne, ha egy megértő és hozzáértő felnőttel lehetne beszélni minderről. Ez viszont sok gyereknek nem adatik meg.
A technológia fejlődése viszont új lehetőségeket hozott. Egyre könnyebben elérhetők ugyanis a mesteréges intelligencián alapuló chatbotok, például a ChatGPT, amikkel könnyedén lehet beszélgetni. A chatbot egy olyan számítógépes program, ami szöveges vagy képes válaszokat tud adni a feltett kérdésekre. Ráadásul nagyon gyorsan. Ma már rengeteg ingyenes program is elérhető, amiket folyamatosan „tanítanak” a programozók. Ezek a chatbotok már tényleg úgy beszélgetnek a felhasználókkal, mintha valódi érzéseik lennének. Annyi mindent tanultak meg az internetről, hogy az általuk írt válaszok egyediek és néha még humorosak is. Sokszor tényleg úgy tűnik, mintha egy bölcs baráttal beszélgetne az ember.

A ChatGPT nem a barátod, és nem helyettesíti a felnőtteket sem
Nem véletlen, hogy egyre többen fordulnak a a ChatGPT-hez, ha csak egy kis társalgásra vágynak. De ennél jóval veszélyesebb az, hogy sokan akkor is a chatbotot használják, ha valami komoly lelki problémát szeretnének megbeszélni valakivel. Ez egyébként bizonyos szempontból érthető is. A felnőttek nem mindig érnek rá, szakemberhez pedig nehéz bejutni. Hosszúak a várólisták, a magánellátás pedig nagyon drága. Ráadásul nem is a gyerekek dolga szakembert keresni.
A ChatGPT pedig tényleg alkalmas arra, hogy okos válaszokat adjon bizonyos kérdésekre. Viszont egy igazán fontos dologra nem képes: nem tudja átérezni azt, amit az ember átél. Hiszen lehet akármilyen fejlett és okos, de nem látja, nem hallja az embert. Nem érzékeli sem a testbeszédet, sem például a hosszú szüneteket a mondatok közt. Nem látja az arc, a szem rezdüléseit. Egy együttérző felnőttnek vagy szakembernek ezek rendkívül fontos információk lehetnek arról, hogy mi zajlik valójában bennetek.

A chatbotok tehát nem helyettesítenek egy jó beszélgetést. Mutatjuk is, hogy miért nem:
- Minden gyereknek szükséges az érzelmi támogatás. Erre a gép egyáltalán nem képes. Még akkor sem, ha olyan szép és mély gondolatokat fogalmaz meg, amik elsőre talán komolyan megérintenek. De tudni kell, hogy ezek mögött nincs semmilyen emberi érzelem.
- Bár napról napra nő az a tudás, amit ezekbe a chatbotokba tápláltak, de még így is tudnak hatalmas butaságokat válaszolni. Előfordul, hogy teljesen pontatlan vagy nem teljes válaszokat adnak egy fontos kérdésre. Persze nem mindegyikre, de egy érzékeny témában feltett kérdésnél a pontatlanság inkább csak árt és nem használ. Ráadásul a ChatGPT annyira határozottan tud állítani akár hülyeségeket is, hogy elsőre meg is téveszthet a „magabiztosságával”. A felnőttek azért könnyebben felismerik, ha félre akarják vezetni őket.

- Előfordulhat, hogy valaki annyira belefeledkezik a chatbotokkal való beszélgetésekbe, hogy a valódi emberi kapcsolatai egyre kevésbé lesznek fontosak. Ha valaki túl sok időt tölt a géppel beszélgetve, lehet, hogy elhanyagolja a hobbijait vagy már nem is lesz kedve eljárni otthonról. Ez pedig csökkenti a lehetőségét annak, hogy új barátokat szerezzen. Ettől még magányosabb lehet az ember, ami tovább ronthatja a szociális készségeket és az önbizalomnak is árthat.
- Itt van még a biztonsági kockázat is. A chatbottal való beszélgetésben előfordulhat, hogy valaki olyan érzékeny, személyes adatot, információt oszt meg, ami nem tartozik senkire, még a ChatGPT-re sem. A gép pedig nem mérlegeli, hogy ki ül előtte. Ezért olyan tartalmakat is elétek tolhat válaszul, ami egyáltalán nem való gyereknek.
Mutatjuk megint azt is, hogy kivel tudtok valóban beszélgetni, ha gond van:
- Remélhetőleg van a közeledben egy megbízható felnőtt. Az sem baj, ha egy tanár, egy szomszéd, vagy egy idősebb barát.
- Iskolapszichológus. A legtöbb iskolában dolgozik egy ilyen szakember, a titkárságon meg tudják mondani, hogy mikor. Neki az a munkája, hogy bizalmasan meghallgat téged. Senki sem tudja majd meg, miről volt szó kettőtök között és nem kell „súlyos” baj ahhoz, hogy megkeresd őt.
- Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Az alapítvány éjjel-nappal hívható ingyenes és anonim segélyvonalat tart fent gyerekeknek és fiataloknak. A számuk 116 111, ezen a címen pedig cset is működik.
- Szorongásról, magányról, családi problémákról és bármi másról is beszélgethetsz az Ifjúsági Lelki Elsősegély vonalon, a 137-00 telefonszámon hétköznapokon 17 és 21 óra között.
- Ha tizenévesként kiközösítettek titeket, kicsúfoltak az edzőitek vagy egy rokonotok ijesztő dolgot tett, letölthetitek az Unicef HelpApp nevű alkalmazását. Ez segíthet nektek felismerni az erőszakos helyzeteket, és az app tanácsokat ad arra is, hogy mit tegyetek ilyen szituációkban.
- Ha olyan családban éltek, ahol egyik vagy mindkét szülőtök alkoholbeteg, akkor ezt az oldalt kereshetitek.
- Az SOS Gyermekfalvak nemrég indította útjára az Ease-Y programot, amihez szintén jár egy fiataloknak (és felnőtteknek) készült applikáció. Ez az alkalmazás sokféle feladattal segít megbirkózni a szorongással, a súlyos lehangoltsággal és a stresszel.


