GRWM (get ready with me) – azaz készülj el velem. Így telik egy reggelem. Így Fortnite-ozom. Így telik egy estém. Így sminkelek. A sor végtelen. Az emberek imádják a közösségi oldalakon azt nézni, ahogyan mások teljesen hétköznapi dolgokat csinálnak. Olyan mint egy Sims, csak élő emberekkel. És nem mi utasítjuk őket. Ezekből a videókból már tömegével vannak. Ahogyan influenszerekből is, akik abból élnek, hogy videózzák magukat főzés, evés és filmnézés közben. Persze van a hasznos verzió is. Amikor végignézhetjük, és ezáltal megtanulhatjuk, hogyan készítsünk el kajákat, játékokat, maketteket.
És akkor képzeljük el a következő jelenetet. Egy férfi fát vág az erdőben. Majd szép lassan, gondosan egymásra illeszti a farönköket. Utána tüzet rak, vacsorát főz, és néha megáll, hogy megnézze a tóparton sétáló állatokat. A háttérben nincs zene, nincs beszéd. Csak zajlik egy élet.
Csakhogy a fent leírt jeleneteket nem egy mai tartalomgyártó készítette. Hanem egy Dick Proenneke nevű amerikai férfi még az 1960-as évek végén. Amikor nemhogy TikTok és YouTube, de modern internet sem volt. Videokamerák is ritkán voltak egy háztartásban. A nyolcvanas években terjedtek el, és még kazettára rögzítettek felvételeket.
És van még egy csavar: Proenneke nem influenszerkedni költözött az alaszkai vadonba, nem azért, hogy híres legyen. Épp ellenkezőleg: szeretett volna egyedül élni, távol a város zajától.
Ötvenévesen új életet kezdett
Richard Louis Proenneke 1916-ban született az Egyesült Államokban. Sokféle munkát végzett, többek között szerelőként és nehézgépek kezelőjeként dolgozott. Nagyon értett a kétkezi munkához.
Alaszkát már korábban is jól ismerte, de az 1960-as évek végén döntött úgy, hogy egészen más életet szeretne. 51 évesen kiválasztott egy helyet a Twin Lakes nevű tó partján. A legközelebbi települések messze vannak, az időjárás pedig télen nagyon kemény. Fogta magát, odament és nekilátott, hogy saját kezével felépítse az otthonát. A környéken kivágott fenyőkből dolgozott, egyszerű kéziszerszámokat használt. Többet közülük maga készített.
A gerendákat pontosan egymáshoz illesztette, ablakokat épített be, kandallót készített, és még az ajtó zárját is fából faragta. Az elkészült ház mindössze egy szobányi volt. Nem volt benne vezetékes víz, villany vagy telefon.
De ki filmezte az egészet?
A történet egyik legérdekesebb része, hogy a faház építéséről és a mindennapi életéről rengeteg filmfelvétel készült. Csakhogy Proenneke többnyire egyedül volt.
A mai technológiával könnyen rávághatnánk, hogy magát filmezte. És így is volt, de akkoriban ez sokkal körülményesebb volt, mint ma.
Egy 16 milliméteres Bolex filmkamerát használt. Ezt kézzel kellett felhúzni. A kamera pedig nem digitális fájlokat készített, hanem valódi filmszalagra rögzítette a képeket.
Ha azt akarta megmutatni, hogyan vág ki egy fát, előbb el kellett helyeznie a kamerát, beállítani a képet, majd visszasétálni a fához, és elkezdeni a munkát.
Ha másik szögből is szeretett volna felvételt, az egészet újra meg kellett ismételnie.
Ráadásul a filmszalag véges volt. Nem lehetett órákon át megállás nélkül rögzíteni, aztán kiválasztani a legjobb pillanatokat.
Mégis elképesztően sok mindent megörökített: a faház építését, a befagyó tavakat, a hegyeket, a vadállatokat és a legegyszerűbb napi teendőket is. Például ahogyan főzött.
A felvételeken néha olyan, mintha egy mai természetközeli videót néznénk. Csak éppen a képek több mint fél évszázaddal ezelőtt készültek.
Harminc év a vadonban
Proenneke nem néhány hétre költözött ki, hogy kipróbálja a túlélést. Több mint harminc éven át a tóparti faház volt az otthona.
Fát kellett gyűjtenie a fűtéshez, gondoskodnia kellett az élelemről, és folyamatosan karbantartotta a házat és a szerszámait. Az alaszkai tél idején a hőmérséklet jóval fagypont alá süllyedhetett.
Közben figyelte a természetet. Feljegyezte az időjárás változásait, az állatok mozgását és az évszakok alakulását.
Naplót is vezetett, méghozzá rendkívül részletesen.
Persze nem úgy kell elképzelni, hogy harminc évig egyetlen emberrel sem találkozott. Voltak barátai, levelezett, időnként látogatói érkeztek, és a szükséges készletek beszerzésében is kapott segítséget. Nem teljesen elszakadni akart az emberiségtől, hanem a saját szabályai szerint élni.
Hogyan lett híres?
Proenneke történetét először egy könyv tette ismertté. Egy barátja a naplói és fényképei alapján írta meg az 1973-ban megjelent One Man’s Wilderness című könyvet. Később egy filmes Proenneke eredeti felvételeiből állította össze az Alone in the Wilderness című dokumentumfilmet, ami 2003-ban jelent meg.
A filmben azt láthatjuk, hogyan építette fel a házát, hogyan dolgozott, és milyen volt az élet a vadonban.
A különös az, hogy a felvételek ma sem hatnak igazán régimódinak.
Nincsenek bennük látványos trükkök, gyors vágások vagy hangos effektek. Egyszerűen érdekes nézni, ahogy valaki saját kezűleg létrehoz valamit, és közben megmutatja a körülötte lévő világot. Igazi slow living, vagyis lassú élet videó ez, ami ma is népszerű.
Egy faház, ami ma is áll
Proenneke 1999-ben, 82 évesen hagyta el végleg alaszkai otthonát. 2003-ban halt meg, 86 éves korában.
A faháza viszont még ma is áll. A terület a Lake Clark Nemzeti Park része, az épületet pedig történelmi emlékként őrzik. Az amerikai Nemzeti Park Szolgálat a naplóit, fényképeit és a róla szóló történeteket is bemutatja.
Kiemelt kép: Richard Proenneke által készített fotó, amit Raymond Proenneke adományozott az amerikai Nemzeti Park Szolgálatnak.
