A második világháború alatt a németek építettek egy időgépet. Vagy antigravitációs hajtóművet. Mindenesetre valami nagyon titkos és hihetetlen gépezetet – így szól a legenda, mert ez szó szerint az.
A Harang (németül: Die Glocke) egy négy méter magas, három méter átmérőjű tárgy volt, amelyben valami higanyféle folyékony fém keringett, és ettől tudott repülni. Vagy visszamenni az időben. Vagy előre. Nagyjából ez a történet alapja. A szerkezet egyes magyarázatok szerint dimenziókaput nyitott meg, mások azt terjesztik, hogy pusztító sugárzást keltett. De leginkább újfajta hajtóműnek mondják, ami képes lebegni és akár az űrben is közlekedni. A projekten dolgozó tudósok egy része a Harang sugárzásától halt meg, a többieket kinyírták a visszavonuló nácik, ha hinni lehet a mesének.
A Harangnak pedig nyoma veszett – amíg aztán egyszer csak lezuhant az Egyesült Államokban.
Ma már tudjuk, hogy a Glocke-legenda egy fantáziadús lengyel szerző agyából pattant ki. Igor Witkowski könyve 2000-ben jelent meg, és az volt a címe, hogy „Az igazság a csodafegyverről”.
Lengyelországot a háború legelején megszállták a németek, és valóban folytattak ott titkos fegyverkísérleteket. Főleg rakétákon dolgoztak, amire rá is fáztak. Egy lezuhant rakéta darabjait ugyanis a lengyel ellenállók eljuttatták a briteknek, akik így értesültek az ellenük fejlesztett új fegyverről.
A Harang viszont sokkal több lenne, mint egy rakéta. Mind az időutazás, mind az antigravitáció olyasmi, amire a mai tudomány sem képes. A sztori nagyot futott a kétezres évek mindenféle rejtélyre fogékony közönségében, főleg miután angolul is megjelent.
Nem kellett sok idő, hogy a lelkes hívők összekössék a Harangot egy híres amerikai ufóesettel, a Kecksburg-incidenssel. 1965-ben fényes tűzgömb hasított bele az éjszakába Kecksburg kisvárosánál, a lakók pedig hallották, hogy valami lezuhan az erdőben. A katonaság lezárta a területet, és állítólag elszállítottak onnan egy nagy, ponyvával letakart, harang alakú tárgyat.
A kecksburgi objektumról ellentmondásos információink vannak. Az amerikai űrhivatal, a NASA megvizsgálta a maradványokat, és arra jutott, hogy azok egy szovjet űrjárműből származnak. Konkrétabban egy meghibásodott Vénusz-szondától.
A NASA feljegyzései azonban elvesztek. Későbbi kutatások már inkább arra utalnak, hogy egy egyszerű meteorit volt a tettes, nem ember alkotta tárgy.
A Harang történetét megíró lengyel szerző persze sosem látta magát a csodafegyvert. Legerősebb bizonyítéka egy betonállványzat Lengyelországban. Erről azt állítja, hogy ezen tesztelték a németek az antigravitációs eszközt. A valóság viszont az, hogy ez egy víztorony betonváza, amiből egy csomó másik áll a környéken.
A műtárgyunk tehát nem létezik. A legenda viszont igen. Néhány morzsából, egy jelentéktelen betonroncsból és sok-sok fantáziával olyan mesét szőtt egyetlen ember, ami aztán bejárta a világot, és bármilyen alaptalan, bármekkora képtelenség, mégis egy csomóan elhiszik, mert el akarják hinni. Talán azért, mert ezáltal olyan tudás birtokosának érezhetik magukat, ami a nagyokosoknak, a tudósoknak elérhetetlen.
