Egy nemrég közzétett közvélemény-kutatás szerint a magyarok háromnegyede úgy gondolja: nem látott még olyan durva választási kampányt, mint ami jelenleg zajlik. Ez egyáltalán nem csoda: a kormányzó párt politikája a félelemkeltésre és a háborús ijesztgetésre épül.
Mi már írtunk nektek arról, hogy érdemes nyugodtnak maradni, mert semmi jele annak, hogy háború fenyegetne minket. Atomháború és ukrán támadás veszélye sem látszik, Magyarország biztonságban van és ti is biztonságban vagytok. A riogatás pusztán olyan politikai trükk, amely során a vezető igyekszik meggyőzni az embereket arról, hogy veszélyben van az életük, és csak ő tudja megvédeni őket. De attól, hogy mindez „csak” játszma, még nagyon szorongatóan és mérgezően hat a felnőttekre és a gyerekekre is.
Egy gyerekjogi szakemberekből álló szervezet már a 2024-es európai parlamenti választások során is írt arról, hogy a plakátkampányok súlyosan veszélyeztetik az érzelmi biztonságotokat, fokozhatják a szorongásotokat. (Arról már ne is beszéljünk, hogy egyes politikusok még mindig gyerekekkel kampányolnak, például óvodákban, iskolákban osztogatnak ajándékokat és szelfiket készítenek. Ez szintén nincs rendben: egyetlen gyereket sem használhatnak politikai célokra.)
Hogy megy ez máshol?
Más országok választási kampányai is intenzíven zajlanak, hol kulturáltabban, hol kevésbé. Európában Magyarország mellett Szlovákiában, Lengyelországban vagy Szerbiában fordulnak elő nagyon agresszív, negatív üzenetek, de sok múlik azon is, hogy éppen milyen pártok versenyeznek egymással. A politikusok sokszor kampányolnak az ellenfeleik kritizálásával, lejáratásával, vagy éppen azzal, hogy felrajzolják, mi történik majd az országgal, ha a riválisuk nyer.
De az álhírekre, az összeesküvés-elméletekre és a félelemkeltésre alapozott kampányok senkinek sem egészségesek. Ilyesmiket leginkább azokban az országokban lehet összehozni, amelyekben már amúgy is igen megosztott a társadalom. Ezt polarizációnak is hívják: ilyenkor a polgárok nagy része két táborra szakad, és nemcsak politikai, hanem az értékrendet vagy a kultúrát illető kérdésekben is nagyon mást gondolnak. A közösségi média a legtöbbször csak ront ezen.
Szintén sokat számít, hogy egy párt mennyi tévére, újságra, rádióra tudja rátenni a kezét. Hiszen bármilyen hazugságot könnyebb elhitetni az emberekkel, ha azt propagandaként megállás nélkül öntik rájuk. És könnyebb elhitetni azt is, hogy valamilyen „ellenség” (itthon korábban Soros György, most az Európai Unió vezetői) megpróbálja tönkretenni az országot.
Nem is ez lenne a lényeg
Az, hogy Magyarország utcái évek óta tele vannak rossz érzéseket keltő politikai plakátokkal, nem a normális ügymenet. A politikusok kampányolhatnának például azzal is, hogy mitől jobbak ők, mint mások, mivel lesz jobb az emberek élete, ha ők nyernek. Persze ehhez nem árt igazából is kitalálni, hogy milyen politikát akarnak folytatni, és előállni valamilyen ajánlattal. Ha pedig az nincs, akkor a valóban fontos kérdések megvitatása helyett marad a mocskolódás.
Mert végül is az lenne a lényeg, hogy a politikusok, a pártok és a választók között is legyenek viták arról, hogy milyen legyen az ország jövője. Vannak kivételek, de például Norvégiában, Dániában vagy Svédországban mindezeket sikerül tisztességes hangnemben megbeszélni anélkül, hogy a választókat gazdasági összeomlással, migránsokkal vagy háborúval kellene riogatni, az ellenfelet pedig a sárba döngölni.
És vannak olyan országok is, ahol heves viták folynak, az üzenetek szintén az érzelmekre hatnak, de a fókuszban még mindig a politikai kérdések állnak (ilyen az Egyesült Királyság vagy Spanyolország). Nem ördögtől valók a miniszterelnök-jelölti viták sem, bár Magyarországon ez már szinte elképzelhetetlen, hiszen Orbán Viktor 2006 óta, vagyis húsz éve nem állt ki vitázni egyetlen ellenfelével sem.
Bár a választási plakátok április 12-e után eltűnnek az utcákról, a kampányidőszakban feltüzelt indulatok nem csitulnak csak úgy el. Az agresszív és durva üzenetek csak még inkább felerősítik a megosztottságot, és még jobban aláássák a vitakultúrát. De akik ilyen eszközöket használnak, valószínűleg amúgy sem veszik a szívükre, ha még mélyebb sebeket ejtenek.
A választáson azonban egy időre eldől, ki vezetheti az országot. Utána pedig lassan alábbhagy a csatazaj – és különben is jön a nyár, amikor mindenki megpihenhet.
