A világ egyik legnehezebb nyelvét beszéled

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az egyik legismertebb amerikai egyetem, a Yale hatalmas nyelvészeti kutatást végzett, több mint 170 ma is létező nyelvet vizsgáltak meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora volt a különbség a nyelvek közt néhány ezer éve, és hogy beszéltek-e több nyelven az emberek már évezredekkel ezelőtt.

A kutatás szerint már 12 ezer éve, vagyis a jégkorszak végén nagyjából 4500-6200 nyelvet beszélhettek a világ törzsei. Amikor pedig kialakult a mezőgazdaság és megjelentek az első települések, a nyelvek száma valamivel nőhetett is. Az emberek ugyanis kis közösségeket alkottak, amiben saját nyelvek, nyelvváltozatok alakultak ki.

Ókori egyiptomi írásjelek. Ma már furcsa lenne így írni. Kép: Pixabay

A népvándorlással, a nagy birodalmak terjeszkedésével azonban a nyelvek száma csökkenni kezdett. Rengeteg nyelv végleg el is tűnt. A sumér, az akkád, az etruszk vagy a hettita nyelvek eltűntek az ezeket beszélő népekkel együtt, legtöbbször azért, mert beolvadtak más nyelvekbe, kultúrákba. Nagyon sok nyelv jelentősen átalakult, ezek korai változatai pedig nem maradtak fenn.

Megvizsgálták azt is, hogy a megmaradt nyelvek mennyire összetettek és mennyire nehéz őket megtanulni egy átlagos angol anyanyelvű embernek. Az öt legnehezebb nyelv a nyelvtan, a hangrendszer és az írásmód miatt okoz komoly kihívást a tanulóknak. Ezek pedig a kínai, az arab, a japán, a baszk, na és persze a magyar nyelv. Egy angol embernek átlagosan 1100 óra, vagyis 44 hét intenzív tanulás kell ahhoz, hogy egy erős középfokú nyelvvizsgát letegyen magyar nyelvből. A német középfokhoz ennek a fele, 350-500 óra is elég lenne.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Új gyermekvédelmi törvény készül, Trump szerint az ukránok tehetnek a magas dízelárakról – híradó

Megkezdődött a per a fák nélküli lombkoronasétány miatt, nem volt kötelező biztosítás a volt belügyminiszter Wartburgján.

Bajban van az európai autóipar, és előbb-utóbb mi is

Kína odatette magát, a Merci-csillag már nem ér tízmilliókat. És sajnos az Audi sem.

Újra elindul a duci macik versenye

A medvék nem tudják, hogy ez verseny, de egyébként nagy a tétje.