Akarsz látni egy üstököst?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ha van egy kis mázlid és egy jó erős távcsöved, ma együtt láthatod az égen a Holdat, a Jupitert, az Uránuszt és még egy üstököst is. Ehhez persze az kell, hogy ne legyen felhős az ég, és lehetőleg olyan helyen legyél, ami elég messze van a lakott területektől.

A Jupitert és a Holdat persze még szabad szemmel is láthatod, bár a Hold ma a legvékonyabb kifli formájában lesz látható. Ha a nyugati látóhatár felé nézel este 8 óra 20 perckor, mindkét égitest alacsonyan lesz még. Nem sokkal később felbukkan a kékeszöld Uránusz bolygó, de ezt már szabad szemmel nem látni. Nagyon közel, mindössze két fokkal lesz a Jupiter fölött. Ugyancsak távcső kell majd az év legszebb üstököséhez is, amit a holdsarló alatt három fokkal érdemes keresni.

Így áll majd együtt a négy égitest ma este 20:21-kor a nyugati égbolton. Stellarium-web.org

Az üstökös a 12P/Pons-Brooks nevet kapta, legközelebb 71 év múlva ér a Föld közelébe. Még néhány napig lehet megfigyelni, mert aztán már túl közel lesz a Naphoz. A Jupiter és az Uránusz is eltűnik lassan az égboltról.

Ilyen közelről azért nem fogod látni, de így néz ki a 12P/Pons–Brooks. kép: wikipedia

A 12P/Pons-Brooks-nak zöldes kómája van, ez az a gázfelhő, ami a mag körül képződik, a csóvája pedig szép hosszú. Amúgy meg egészen közelről úgy néz ki, mint a Millenium Falcon a Csillagok Háborújából. Ha szeretnétek többet tudni ezekről az égitestektől, és meg is néznétek őket közelebbről, a Svábhegyi Csillagvizsgáló gyakran szervez égi bemutatókat. A Hold krátereit például április 11. és 13. közt meg lehet figyelni náluk.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Fő a brokkoli...

Jó reggelt és jó híreket!

Ma Azahriah lesz a téma, de csak egyebek mellett.