Hamarosan szabad szemmel is látni lehet majd, ahogy a „szomszédban” felrobban egy fehér törpének nevezett haldokló csillag. A jelenség ugyan háromezer fényévnyire van tőlünk, de akkora lesz a robbanás ereje, hogy távcső nélkül is láthatóvá válik majd.
Pontosabban akkora volt a robbanás. Ha olyasmit nézegetünk, ami háromezer fényévre van, akkor mi a háromezer évvel ezelőtti állapotát látjuk – mert ennyi idő alatt ér ide a fénye.
A számítások szerint még valamikor idén láthatjuk, ahogy a T Coronae Borealis nevű fehér törpe nóvává változik. A fehér törpe állapot a csillagok fejlődésének utolsó szakasza. Ilyenkor a csillag már halvány. Mivel a T Coronae Borealis kettős csillag, a fehér törpe a párjától folyamatosan anyagot szív el. Ez időnként, itt körülbelül nyolcvan évente hatalmas robbanást okoz, ami szabad szemmel is látható. Utoljára 1946-ban figyelhették meg a földlakók ezt a jelenséget.
A robbanás pontos időpontjáról a NASA ad majd tájékoztatást, ehhez érdemes követni az X-en található fiókját. És vannak olyan appok, amikkel könnyen be tudjuk azonosítani az égen a T Coronae Borealis helyét. Ahhoz, hogy tisztán lássuk a robbanást, érdemes a városon kívülre menni, ahol kicsi a fényszennyezés. Aki lemarad a mostani nóvarobbanásról, legközelebb 2100 környékén pótolhatja be ezt az élményt.
Idén egyébként több égi jelenséget is megcsodálhatunk a Földről. Április 8-án Észak-Amerikában és Kanadában teljes napfogyatkozás lesz. Ebből mi itt Magyarországon sajnos nem fogunk látni semmit. Néhány nappal később pedig egy Milennium Falcon-formájú üstököst lehet megfigyelni a Föld közelében. A 12P/Pons-Brooks nevű üstökös június másodikán lesz hozzánk a legközelebb, 231 ezer kilométerre fog elsuhanni a Föld mellett. Ezt ha szabad szemmel nem is, de távcsővel látni lehet majd. (sciencealert.com)