Az erő legyen veled május negyedikén!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ha még nem láttátok, akkor is biztosan tudjátok, hogy a Csillagok háborúja, azaz a Star Wars minden idők legnépszerűbb és legtöbbet idézett sorozata. Az eredeti, még 1977-ben elkezdett trilógiának az ezredforduló körül csinálták meg az előzményfilmjeit, és néhány éve került a mozikba az utolsó három rész is. A Star Wars a megjelenése óta megkerülhetetlen eleme a tömegkultúrának. Nem véletlen hát, hogy van nemzetközi Star Wars-nap is, ez pedig május 4-re esik.

A dátum eredete egy angol szójáték. A filmben a jedik gyakran mondták egymásnak, hogy az erő legyen veled, ami angolul úgy van, hogy may the force be with you. Ebből pedig nem volt nehéz may the fourth-t csinálni, ami május negyedikét jelent. Innen a dátum.

De az sokkal érdekesebb, hogy miért terjedt el ez a kifordított kifejezés. Két évvel az első Star Wars-film bemutatója után, 1979. május 4-én lépett hivatalba Margaret Thatcher, Nagy-Britannia első női miniszterelnöke. Pártja, a Munkáspárt egy hirdetéssel köszöntötte a London Evening News-ban: May the fourth be with you, Maggie. Congratulations.

Annyira szellemes volt ez a mondat, hogy egyre többen használták, de a Star Wars-nap első hivatalos megünneplésére 2001-ig várni kellett. Ezt a kanadai Toronto egyik mozijában tartották meg. Azóta viszont számtalan fesztivál, jelmezverseny, mozimaraton van ezen a napon a világ minden táján. A Star Wars honlapja pedig egy csomó ötletet ad arra, hogy hogyan ünnepelheted meg ezt a napot. De azon se lepődj meg, ha a metróban rohamosztagosokkal találkozol. (euronews.com)

kép: Facebook/Mohai Balázs

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk

Garfield!

Mici jó fej...

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.