Korábban megírtuk nektek, hogy idő előtt hazatér a Nemzetközi Űrállomásról a Crew-11 űrmisszió négyfős legénysége. Az űrhajósok augusztus 1-jén érkeztek meg oda és február közepén kellett volna hazatérniük.
De a NASA, vagyis az amerikai űrhivatal néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy jóval hamarabb hazahozza a legénységet, mert az egyik űrhajósnak valamilyen egészségügyi problémája akadt. Azt nem közölte a NASA, hogy kiről van szó, és milyen betegségben szenved.
Az asztronauták csütörtökön sikeresen visszatértek a Földre.

A legénység kapitánya, Mike Fincke NASA-űrhajós lépett ki elsőként az űrhajóból. Mosolygott, de természetesen instabil volt, amikor megtette az első lépéseket. Fincke rögtön hordágyra feküdt, akit társai, a szintén NASA-s Zena Cardman, a japán Kimiya Yui és a kozmonauta Oleg Platonov követtek. Cardman azt mondta, hogy nagyon jó végre itthon lenni.
A Crew-11 csapata most orvosi vizsgálaton esik át, mielőtt a kaliforniai vízre szállás után visszarepülnek a szárazföldre. A NASA igazgatója azt mondta, hogy a beteg űrhajós jól van és a kedve is jó. A Nemzetközi Űrállomás irányítását az orosz Szergej Kud-Szvercskov vette át két másik legénységi taggal együtt.


