Csicsás aranykatyvasszá válnak a terek, amiket Donald Trump felújíttat

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Lincoln-emlékmű Washington egyik legnépszerűbb látványossága. Szinte minden amerikai politikáról szóló filmben mutatnak róla egy vágóképet. Az épület és a hozzá tartozó kőoszlop könnyen felismerhető, ahogy a köztük fekvő, hosszú medence is.

Donald Trump amerikai elnök nemrég kitalálta, hogy nem tetszik neki a medence színe, ezért elrendelte, hogy annak az alját fessék át kékre. A medence legalsó részét ráadásul egy erős szigetelőanyaggal borították be. Ez több mint 4 milliárd forintnak megfelelő összegbe került.

National Mall. Fotó: Matti Blume/Wikipedia

Június elején az elnök bejelentette, hogy a kék medence elkészült, de alig néhány héttel később zöldre váltott a színe. Ennek oka, hogy a szigetelés miatt elindult az algásodás. Az algák széllel és esővel kerülnek a környezetbe, és a vízben könnyen elszaporodnak. Ráadásul a medence aljáról elkezdett leválni a festék, amelyek nagy darabokban úszkálnak a felszínen. A karbantartók most vegyszerekkel igyekeznek orvosolni a helyzetet.

Úgy jobban tetszett

Trump felújításai a Fehér Házban és Washington más helyszínein nem először borzolják fel a kedélyeket. Az elnök egyébként állítja, nem adófizetői pénzből finanszírozza a renoválásokat, hanem részben a saját, részben más üzletemberek adományaiból, de ez vélhetően nem minden felújítására igaz.

Az egyáltalán nem meglepő dolog, hogy az Egyesült Államok mindenkori elnöke valamelyest a saját ízlésére alakítja a Fehér Házat. De ezek a legtöbbször apró változtatások a dekorációban, vagy a színekben. Ehhez képest Trump buldózerrel esett neki a történelmi épületnek.

Bontás a Fehér Házban. Fotó: ABC 7 News/YouTube

Az elnök már az első hivatali ideje alatt is végzett átalakításokat, de mióta 2025-ben beiktatták, egyre vitatottabb felújításokat rendel el. A Fehér Ház híres Rózsakertjét például gyökeresen átalakította. A rózsakert – a nevének megfelelően – virágos, füves terület volt, aminek a nagy részét lebetonozták. Trump célja az volt, hogy egyfajta rendezvényteret alakítson ki, ezért székek és napernyők is kerültek az egykori kert betonjára.

Trump imádja a barokkos díszítést és főleg az aranyat. Ha teheti, mindent azzal von be, ahogy tette azt az Ovális Irodában is. Szinte mindenhová aranytárgyakat kéretett, még a falakat és a mennyezeti díszeket is átalakította. Az elnöki pecsét köré is aranyszínű díszítést rajzoltatott. A kabinetüléseknek otthont adó terembe 24 karátos arannyal bevont díszítőelemek és aranyszínű függönyök kerültek.

Az ovális iroda Barack Obama és Donald Trump elnöksége alatt. Fotó: Kispolgár/YouTube

És ha mindez nem lenne elég, a híres Lincoln-hálószoba fürdőszobáját is teljesen átalakíttatta. Ez a Fehér Ház egyik híres vendégszobája, ahol az elnök hivatalos vendégei alszanak. A hozzá tartozó fürdőszoba egykor letisztult és mentaszínű volt, de Trump a mennyezettől a padlóig márványt rakatott le, a csaptelepeket és a kukát pedig aranyra cserélte.

Minél több fotón, minél több intézményen

Nagy port vert fel az is, hogy Trump kitalálta: lebontatja a Fehér Ház 1942-ben épült keleti szárnyát. Itt hagyományosan a First Ladyk dolgoztak a személyzeteikkel, és innen működött a vészhelyzeti műveleti központ is, de az elnök egy báltermet álmodott meg a helyére. Emiatt be is perelték őt, hiszen műemlékről van szó, de szerinte az állami rendezvényekhez szükséges egy több mint 8 ezer négyzetméteres, akár 600 fő befogadására is képes tér.

A nyugati szárnyban eközben létrehozott egy úgynevezett elnöki sétányt. Ezen a korábbi elnökök képei vannak kiállítva, néhol gúnyos szövegekkel. Sőt: Trump elődjének, Joe Bidennek a fotóját ki sem rakták. Egyébként a ház többi részén más portrékat is lecseréltek, a korábban a falról mosolygó elődök helyén most Donald Trump fotói vannak.

Az elnök nevét már így is számos intézmény viseli, például a híres Trump Tower felhőkarcoló, a Trump University (ami nem egy egyetem, hanem egy vállalat volt) és persze a Trump-szállodalánc hotelei. Úgy fest, ez nem elég, Trump ugyanis több kísérletet is tett arra, hogy mindenféle közintézményt róla nevezzenek el. Egy állami béketeremtő műveleteket szervező intézet és a Palm Beach-i repülőtér is megkapta a nevét, de szerette volna, ha egy híres kulturális központot is róla neveznek el.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mire jó a kisvasút?

Például egy szuper őszi kirándulásra!

Megalkották az Addams Familyből ismert Izé robotváltozatát

Egy svájci kutatócsoport különleges szerkezetet készített, amely az ujjait használja lábak helyett.

Jó reggelt!

Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat!