Donald Trump amerikai elnök nemrég arra utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt Alcatrazt. A börtön az Alcatraz-szigeten, a San Francisco-öbölben, Kalifornia partjainál található, és elsőre nem tűnik túl életszerűnek, hogy ismét működő intézményt csináljanak belőle. Trump nyilván azt igyekszik mutatni ezzel, hogy kérlelhetetlen ellenfele a bűnözésnek.
Hogy micsoda egy börtön pontosan? Olyan intézmény, ahol elítélteket tartanak fogva, vagy előzetesen letartóztatott gyanúsítottakat. Az Alcatrazban egykor a legveszélyesebb bűnözők töltötték a büntetésüket. Mivel a börtön egy szigeten fekszik, viszonylag kevesen próbálkoztak szökéssel – de erről később.
Innen indult a története
Az intézményt eredetileg tengeri erődnek tervezték, 1861-ben viszont katonai börtön lett belőle. Az első években sokféle foglyot tartottak itt fogva. Például olyan indiánokat, vagyis őslakos amerikaiakat, akik ellenálltak annak, hogy a kormány erőszakkal tanítsa őket az európai-amerikai civilizáció szokásaira. Ezzel hátra kellett volna hagyniuk a saját kultúrájukat, öltözködésüket, nyelvüket.

Később olyan amerikai katonák is bekerültek, akik a Fülöp-szigetek és az USA háborújában a filippínók mellé álltak. Néhány év múlva elkészült a szigeten egy modern börtönépület, és 1934-től a veszélyes bűnözőket szállították ide. Ekkor már az Igazságügyi Minisztérium alá tartozott a börtön.
Itt töltötte büntetését például:
Al Capone, minden idők egyik leghatalmasabb amerikai maffiafőnöke, aki szeszcsempészetben, szerencsejátékban utazott, de mivel egyetlen gyilkosságot sem tudtak rábizonyítani, végül adócsalás miatt ítélték el.
Machine Gun Kelly (aki nem rokona az énekesnek, a zenész csak felvette a bűnöző becenevét). A valójában George Celino Barnes néven született férfit emberrablás, fegyveres rablás és szintén szeszcsempészet miatt küldték börtönbe.

Hogy nézett ki az élet odabent?
A börtön 450 elítéltet tudott elszállásolni a körülbelül 3 méter x 1,5 méteres cellákban, de egyszerre sosem volt tele mindegyik. A szigeten 150 alkalmazott (őrök, takarítók, konyhások) élt a családjával, különálló lakásokban. A cellákban volt ágy, vécé, kis mosdó hideg vízzel. Világítás nem volt, de meleg zuhanyzó igen. Érdekes módon az Alcatrazban nagyon jó ételek voltak, a menüben volt például marhapörkölt és sertéssült, mindenféle körettel.
Szökési kísérletek ritkán történtek. Régi mítosz, hogy a vízben élő cápák miatt lehetetlen volt elúszni a szárazföldig. De az öbölben valójában nem éltek emberevő cápák, csak a tenger alján élő és táplálkozó állatok. A fő akadályt a hideg víz, az erős áramlatok és a parttól való több mint 3 kilométeres távolság jelentette. Egyébként a börtön nyitása előtt többen is leúszták ezt a távot, hogy bebizonyítsák: ha valaki jó kondiban van, simán kiúszhat. A rabok viszont nem edzettek és nem úsztak, így nekik jóval kisebb esélyük volt.

A híres csata
A leghíresebb szökési kísérlet az alcatrazi csata volt 1946-ban. A kétnapos harc akkor kezdődött, amikor a foglyok átvették az irányítást az őröktől, megszerezték tőlük a fegyvereiket és a cellák kulcsait. A börtönben lövöldözés volt, a balhénak végül az amerikai tengerészgyalogosok vetettek véget. A tűzharcban két őr meghalt, sokan pedig megsebesültek. Néhány embernek sikerült elmenekülnie, de nem tudni, hogy ők kijutottak-e a szárazföldre.
A börtön 29 éves működése alatt 36-an vettek részt 14 szökési kísérletben. Közülük 23 rabot elfogtak, hatot lelőttek szökés közben, ketten pedig vízbe fulladtak. Hivatalosan senki sem tudott megszökni a börtönből, bár a mai napig öt foglyot tartanak nyilván eltűntként. Róluk azt feltételezik, hogy megfulladhattak.
A börtön fenntartása nagyon költséges volt, hiszen a szárazföld és a sziget között kellett ingázni, ráadásul a hulladékot is el kellett szállítani. 1963-ban végül bezárták az intézményt. Évekig állt üresen, és sok ötlet felmerült, hogyan hasznosíthatnák a szigetet. Még hotelt és bevásárlóközpontot is terveztek oda.

Hat évvel később a szigetet elfoglalták az amerikai őslakosok. Ezzel is tiltakoztak a kormány gazdasági, társadalmi és politikai elnyomása ellen. Az indiánok hamar berendezkedtek, de a próbálkozásaik zátonyra futottak, nem tudták fenntartani a közösségüket. Ennek ellenére a szigetfoglalás mai napig szimbolikus eseménye az indiánok jogaiért folytatott küzdelemben.
1972-ben a börtön és a hozzá tartozó területek az újonnan létrehozott Golden Gate Nemzeti Rekreációs Terület részévé váltak, és Alcatraz továbbra is San Francisco egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja.
Források: Britannica. Federal Bureau of Prisons. FBI. National Park Service. Wikipedia.