Edzés közben tényleg lelassul az idő

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy olyan mindennapi dolgot, mint azt, hogy hogyan érzékeljük az idő múlását, egyáltalán nem könnyű megállapítani. A tudomány is csak próbálkozik vele. Hogy miért tűnik néha úgy, mintha elszaladt volna egy óra, máskor pedig csak araszol egy perc is?

Még Albert Einstein is elgondolkodott ezen a relativitáselmélet kidolgozásakor. „Ha egy férfi egy szép nővel ül le egy órára, olyan, mintha csak egy percig tartott volna. De ha egy forró kályhára ültetik, akkor egy perc is többnek tűnhet egy óránál. Ez a relativitás” – állapította meg a tudós.

Most egy új kutatás ezt próbálta alapul venni egy kísérletben. 33 embert ültettek egy szobabiciklire. Négy kilométert kellett tekerniük és a feladat az volt, hogy próbálják meg ezt minél gyorsabban teljesíteni. A résztvevők három különféle módon lettek felosztva:

  • Az egyik csoportnak a biciklire szerelt képernyőn csak az avatarjuk volt, semmilyen más képi anyag.
  • A másik csoport kapott a képernyőre egy másik, passzív avatart. Vagyis ott volt a képen, de nem versenyzett velük.
  • A harmadik csoportnál tettek egy versenytárs-avatart, és meg is kapták utasításba, hogy próbálják meg legyőzni.

A feladat előtt, alatt és után is arra kérték a résztvevőket, hogy szóljanak, ha szerintük letelt 30 másodperc.

Az eredmények meglepték a kutatókat. Az derült ki, hogy az edzés alatt mindenki hosszabbra tippelte a harminc másodpercet, vagyis, az edzés alatt az idő lassabban haladt számukra. A három különböző felállás, hogy volt e versenytárs vagy sem, nem változtatott ezen.

Ez egy kis kutatás volt, és mind a 33 résztvevő jó kondícióban lévő, fizikailag aktív volt. De a tanulmány vezetője szerint így is jó betekintést ad nekik abba, hogy mi alakítja az időérzékelésünket. A szakemberek ezzel a mostani kutatással, és a további fázisaival remélik, hogy az edzés és aktív testmozgás élvezhetőségén, és a teljesítményen is tudnak javítani majd. (IFLScience)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Peches ember örüljön, hogy él.

Tasli, lángos, háztartási keksz, dagi medvék – híradó

Egyre több pénz megy el kormánypropagandára, nincs ítélet a Kölcsey kirúgott tanárainak perében.