Egy indiai diák megépítette a világ legkisebb porszívóját

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A fura rekordok szerelmesei vagyunk és most egy újabb gyöngyszemről számolhatunk be nektek. Egy 23 éves, Indiában élő diák, Tapala Nadamuni megépítette a világ legkisebb porszívóját. Ezzel pedig Guinness-világrekordot döntött.

A porszívó a mindössze 0,65 cm-es méretével – ami kevesebb, mint egy átlagos kisujjköröm szélessége –0,2 cm-rel kisebb, mint a korábbi, 2022-ben felállított rekord.

A 2020-as rekordot szintén Tapala Nadamuni döntötte meg, akkor egy 1,76 centis porszívót épített. Az elmúlt néhány évet pedig azzal töltötte, hogy próbálta visszaszerezni a címet.

A porszívó. Fotó: Guinness World Records

A Guinness egész pontosan úgy jellemzi a porszívót, hogy az olyan elektromos eszköz, amely a belső negatív nyomásból eredő szívóerővel felszedi a szennyeződéseket – tehát nem elég, hogy csak kicsi, működnie is kell.

A porszívót a testének legrövidebb tengelye alapján mérik, vagyis a fogantyú és a tápkábel méretei nem számítanak bele a végső mérésbe.

Tapala Nadamuni több mint 50 tervvel rukkolt elő, hogy teljesen megfeleljen az előírt szabályoknak és legyőzze a tavalyelőtti győztest. A porszívó megépítése során az volt a legnehezebb a számára, hogy elérje a megfelelő szívóerőt. A tesztelés alatt egy csomó problémába ütközött, de végül rájött a megoldásra. A diák a porszívót egy újratölthető golyóstollból készítette, néhány apró műanyag- és fémdarabbal kiegészítve.

Fotó: Guinness World Records

A vákuum belsejében egy négyvoltos motor által működtetett apró forgó ventilátor található, amely szívóerőt hoz létre. Ha áramforráshoz csatlakoztatjuk, a porszívó zúgó hangot ad ki, és képes felszívni a porszemcséket. Ezeket utána ki lehet üríteni.

Az indiai rekordernek gyerekkora óta a kütyük feltalálása a hobbija, és nagyon örül, hogy visszakapta a címet. (GWR)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Egy 17 éves magyar srácot figyel az amerikai profi jégkorongliga

Igaz, Szongoth Domán fiatalkora ellenére már hússzoros magyar válogatott.

Jó reggelt!

Ma a gyulanyról is mesélünk.

Orbán szerint le kell jönnötök a gépről, Magyar Péter rendszerváltásra készül

Budapesten felvonultak a táborok. Rengeteg ember volt az utcákon.