Sok tinédzser küzd alvászavarral

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Alvászavarra küzd a tinédzserek 17 százaléka, vagyis körülbelül minden hatodik serdülő – ez derült ki a Pécsi Tudományegyetem kutatásából.

A tanulmány szerint az okok között szerepel a túlzott okostelefon, okoseszköz használat és az ezzel járó kékfény, azaz mesterséges fény. A kékfény már bizonyítottan csökkenti a melatonin szintet a szervezetben. Ez az a hormon, ami az alvásért felel.

A digitális cuccok mellett a túlzott koffeinfogyasztást (kávé, kóla, energiaital) és a szorongást is a főbb okok közé sorolta a tanulmány.

Forrás: Unsplash

A kutatás arra jutott, hogy az alvászavar, vagy más néven insomnia, rossz hatással van a sulis teljesítményre. Koncentrációs problémákat és tanulási nehézséget is okoz.

Már korábban írtunk nektek az alvásról. Ide kattintva eléritek a cikkünket. De röviden összefoglalva alvásra a túléléshez is szükség van, mert nagyon sok szervünk ilyenkor pihen, csökkent üzemmódban működik.

Az emberi szervezetnek, ezen belül kiemelten az agynak, szüksége van arra, hogy feldolgozza mindazt, ami napközben történt vele. Pláne most, hogy ilyen infotúltengéses világban élünk.

Ha nem alszunk eleget, az a későbbiekben akár komolyabb betegségekhez is vezethet. A ti korosztályotoknak az ajánlott (zavartalan) alvás mennyisége napi legalább 8 óra.

Sajnos az, ha hétvégén durmoltok hosszabban, nem fogja a hét közben kimaradt alvást pótolni. Most különösen nehéz lehet, hogy a nyári pihi után a suli miatt korán kell kelnetek. Ezért ajánlott időben elaludni este. És inkább hétvégén pörgetni az esti sorozatmaratonokat.

A napokban lesz cikkünk egy hackről, ami segíthet az elalvásban. Szorongáscsökkentő tippjeinket pedig ide kattintva olvashatjátok. (Eduline/ Kispolgár)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield!

Mici jó fej...

Jó reggelt!

Ősz, állatok, gombák. És mindjárt itt a hétvége.

Orbán Balázs ügye le van zárva, Cassandra áztatja az országot – híradó

Melania Trump nem ért egyet a férjével, Angliában szökött emut keresnek.